hun/ eng
keresés
kosaram
Jusssen_Lucas_Arthur09_Banner_c_Marco_Borggreve_Season2223.jpg STA_0370.jpg

Program

Louis Andriessenbio:
Workers Union

Wolfgang Amadeus Mozartbio:
Esz-dúr versenymű két zongorára, K. 365

SZÜNET

Ludwig van Beethovenbio:
3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfónia, Op. 55

Közreműködők

További információ

Bérletek

  • SOLTI BÉRLET

Az esemény körülbelül 2,5 óra hosszúságú.

Az eseményről

Egy kortárs holland szerző darabja a programban, egy huszonéves holland testvérpár Mozart-zongoraversenyt játszik, a nyugat-európai klasszikus zene egyik vitathatatlan zsenije pedig Napóleon, majd inkább egy meg nem nevezett hős előtt tiszteleg. Ez a koncentrált, mégis szerteágazó műsor nem máshol, mint a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös sorozata, az Európai Hidak BFZ-koncertjén hangzik el. A 2021 júliusában elhunyt Louis Andriessen műve nyitja a hangversenyt, amelyben a szerző sem apparátust, sem konkrét hangmagasságot nem ad meg, kizárólag a ritmust írja elő. A Lucas & Arthur Jussen zongoraduó azt a versenyművet játssza, amelyet Mozart magának és testvérének komponált eredetileg. Az est végére Beethoven korszakhatárokat átlépő grandiózus „Eroicája” tesz ünnepélyes felkiáltójelet.

„Csak abban az esetben sikerülhet a mű, ha minden játékos olyan szándékkal játszik, hogy a szerepe lényeges. Épp mint a politikában” – írja Louis Andriessen a Workers Union kottájában. A „Dolgozók szakszervezete” 1975-ben született a Stravinsky, a jazz (elsősorban a boogie-woogie) és az amerikai minimalizmus hatása alatt álló 36 éves szerző tollából. A művet bármilyen összetételű hangszeres együttes előadhatja. A művészek kiválasztják a maguk tetszőleges középhangmagasságát, és az egyetlen vonalat tartalmazó kottából kiolvassák, mikor kell alatta vagy felette játszaniuk. Az eredmény teljes hangnem- és dallamnélküliség, a szigorú ritmus azonban egységbe kovácsolja a zenekart.

A két csodagyerek, Mozart és nővére, Nannerl nyolc, illetve tizenhárom évesen közösen koncertezte körbe Európát. Ezek az élmények jelenthették a huszonéves Mozartnak az inspirációt a kétzongorás versenyműhöz, amelyet frappáns kadenciák, vad disszonanciák és briliáns finálé jellemez. A háromtételes darabban a két szólista szigorúan mellérendelt viszonyban áll, kísérő szerepbe kényszeríti viszont a zenekart. Az egymástól füllel alig szétválasztható zongoraszólamokat a Jussen testvérek szólaltatják meg, akik tíz és tizenhárom évesen játszották először a művet az amszterdami Concertgebouw színpadán, majd rögzítették is a Deutsche Grammophon lemezkiadónál.

Napóleonnak való ajánlás ide, fantáziadús zenetudósok által kitalált rejtett programok oda – ami biztos, hogy Beethoven végül egyik legnagyobb pártfogójának, Lobkowitz hercegnek dedikálta 3. szimfóniáját, amely „egy nagy ember emlékének megünneplésére” készült. Az elképesztő méreteket öltő drámai nyitótétel tele van dallamokkal, a zene hangulata mégis egységes. A lassú gyászinduló tovább mélyíti a korábbi fájdalmat, amire a váratlanul berobbanó scherzo nyújt orvosságot. A darabot variációs finálé zárja, amelynek témáját Beethoven már korábban is többször használta, és amelyben a fúgától a magyaros motívumokig sok mindent felsorakoztat.

A Müpa és a BFZ közös rendezvénye.

Érdekességek Andriessen Workers Union című művét 1975-ben írta a De Volharding zenekar számára, Mozart Esz-dúr versenyműve valószínűleg 1779-ben keletkezett, Beethoven Eroica-szimfóniáját 1805. április 7-én Bécsben mutatták be a szerző vezényletével; a Fesztiválzenekar a versenyművet legutóbb 1994. február 26-án (szólisták: Kocsis Zoltán és Michel Béroff, karmester: David Zinman), Beethoven szimfóniáját 2005. december 14-én (karmester: Fischer Iván) játszotta, Andriessen művét először tűzi műsorára.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1975. április 23-án Londonban bemutatták Harold Pinter Nobel-díjas angol drámaíró Senkiföldje című darabját / 1975. július 5-én Dmitrij Sosztakovics befejezte utolsó művét, az Op. 147-es Brácsaszonátát / palesztin terroristák Carlos vezetésével 1975. december 21-én Bécsben rajtaütöttek az OPEC tanácskozásán, három embert meggyilkoltak, tizenegy olajügyi minisztert túszként elhurcoltak / 1779. április 23-án Mária Terézia Magyarországhoz csatolta Fiumét a magyar koronához tartozó külön testként / 1779-ben megjelent Gotthold Ephraim Lessing német esztéta vallási toleranciáról szóló drámai költeménye, a Bölcs Náthán / 1779. december 6-án Eszterházán bemutatták Joseph Haydn A lakatlan sziget című operáját / Jacques-Louis David francia festő 1805-ben megfestette VII. Piusz pápa portréját

Az Európai Hidak fesztivál támogatója a Holland Nagykövetség.

NL_Branding_Netherlands_01_CMYK_FC_page-0001.jpg

Teljes leírás