hun/ eng
keresés
kosaram
Kostyál Péter

Kostyál Péter

hegedű

1970-ben született. Édesapja, Kostyál Kálmán a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólamvezetője volt, ezért egész gyermekkora a zene és a zenekar közelében telt. 5 évesen kezdett hegedülni tanulni Balsay Krisztinánál, majd később dr. Sós Andrásnénál a Bartók Konziban és a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol 1993-ban diplomázott. 1991 óta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, de mindig is érdekelték a kisebb létszámú kamaraprodukciók. Egyik alapítója és szólamvezetője volt az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak és később a Sonora Hungarica Kamarazenekarnak is. A 90-es évek elején koncertmester volt a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarban, valamint szólistaként is fellépett hegedűsként és néha brácsával. 2012 és 2021 között a Lanner Kvartett, 2021 óta pedig a Barcarola Kvartett tagja, amelyben barátaival, kollégáival együtt a XIX. század eleji házi muzsikálást igyekeznek visszavarázsolni a magyar zenei életbe.