A Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt több mint harminc év alatt elérte, hogy hazajár a világ legfontosabb és legrangosabb koncerttermeibe. Legyen az New York, London vagy Isztambul, a zenekart tárt karokkal várják. Fischer Iván és a BFZ muzsikusai mégis azt tartják a legfontosabbnak, hogy az itthoni közönség számára elérhető legyen a muzsikájuk – minden korosztály és társadalmi réteg számára, minden körülmények között. Épp ezért hűséges törzsközönségünkön kívül azokra is gondolunk, akik nem jutnak el a koncerttermekbe. A hátrányos helyzetű fiatalokra, akiknek a klasszikus zene teljesen ismeretlen és elérhetetlen, a mozgásukban korlátozott gyerekekre, akik csak komoly erőfeszítések árán juthatnának el egy hangversenyre, az idősekre, akiknek az élő hegedűszó sokszor a legjobb gyógyszer, a családokra, amelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy jegyet vásároljanak, a kismamákra, akiknek nem lenne idejük és erejük hangversenyre járni, a templomi közösségekre, a kisvárosok és falvak lakóira. Mindenkire, akinek fontos lehet a zenével való találkozás. A Fesztiválzenekar ennek érdekében Közösségi Heteket szervez, melynek keretében kamaraformációink idősotthonokban, gyermekgondozási intézményekben, iskolákban, templomokban, zsinagógákban muzsikálnak. Hiszünk benne, hogy a zene képes különleges kapcsolatot építeni az emberek között, és azért dolgozunk, hogy jótékony hatásából minél többen részesülhessenek. Éljük át az egységet!
A Zsinagógakoncertek platina fokozatú támogatója: