Molnár Noémi
hegedű
1976-ban született Miskolcon. Hegedűtanulmányait 8 évesen kezdte, majd a zeneiskola után a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában érettségizett. Ezután felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol Perényi Eszter, Gulyás Márta és Devich Sándor növendékeként szerzett hegedűművész-tanári diplomát 1999-ben. A Zathureczky emlékversenyen különdíjat nyert. 1999-2001 között posztgraduális tanulmányokat folytatott Saarbrückenben Joshua Epstein irányítása alatt, ahol 2001-ben diplomázott. Részt vett Zsigmondy Dénes, Szabadi Vilmos, Gulyás Márta, Günter Pichler, Norbert Brainin mesterkurzusain. 2001-től rendszeres közreműködője az Erkel Ferenc Kamarazenekar koncertjeinek és a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióinak. Kamarazenészként számos alkalommal fellépett nemzetközi zenei fesztiválokon itthon és külföldön egyaránt. A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének koncertjein is részt vesz, és a zenekar Végh Sándor Versenyének egyik díjazottja lett 2019-ben.