hun/ eng
keresés
kosaram
Szabó Péter

Szabó Péter

cselló

1963-ban született Erdélyben, zenészcsaládban. A kolozsvári Zeneakadémián, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult Mező László, Rados Ferenc és Kurtág György diákjaként. Számos zenei verseny – Román Nemzeti Verseny, a markneukircheni nemzetközi verseny és a „Megéneklünk, Románia” fesztivál – díjazottja, nyertese volt, majd Genfben a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (IMS) kitüntetésében is részesült. A Gramofon Magazin Magyar Klasszikus Díját, „Az év legjobb magyar komolyzenei előadója” kitüntető elismerését ítélte neki. A World Orchestra for Peace tagjaként az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének „UNESCO Művész a békéért” megtisztelő címét kapta. Zenei és előadó-művészeti tevékenysége elismeréseként a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetéssel, Liszt Ferenc-díjjal jutalmazták. Lajtha László kompozícióinak kiemelkedő színvonalú tolmácsolásáért elnyerte a Lajtha-díjat is. Szólistaként és kamarazenei együttesek tagjaként Európában, Amerikában és a Távol-Keleten koncertezik. Partnerei voltak többek között Kocsis Zoltán, Till Fellner és Jurij Basmet. Számos felvételt készített a Hungaroton, a Naxos és az EMI megbízásából. A Budapesti Fesztiválzenekar szólócsellistája.