Egy egész estés kísérőzenéből csak a nyitány válik népszerűvé, egy egytételesnek tervezett koncertdarab csak további két tétellel kiegészítve arat sikert, egy szimfónia pedig csak évtizednyi gondolkodást, majd revíziót követően nyeri el végleges formáját. Robert Schumann életműve tele van ezekhez hasonló akadályokkal, nehézségekkel, küzdelmekkel; a magánéleti krízisekkel is küzdő szerző tökéletes megtestesítője a romantikus művészről alkotott sztereotípiáknak. A német zenei repertoár egyik legavatottabb dirigense, a BFZ élére már-már hazajáró Marek Janowski és a „lenyűgöző technikát szellemi tartalommal ötvöző” zongoraművész, Francesco Piemontesi közös koncertjén három Schumann-mű szólal meg klasszikus nyitány-versenymű-szimfónia felosztásban.

Schumann nemcsak a zenében, az irodalomban is jártas volt. Ennek eredménye a sok Schumann-írás, a számos gyönyörű dal és az életmű egyetlen operája, a Genovéva is. 1848-ban újabb operán kezdett dolgozni, ezúttal Byron Manfréd című drámája nyomán. Hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, az eredmény azonban – a szöveg iránti tisztelete miatt – végül egy zenés drámai költemény lett, sok helyen zenekarral kísért prózával. Az önsanyargató Manfrédot bemutató szomorú és nyugtalan, máskor démoni és vad „in medias res” nyitány minőségben és népszerűségben is magasan túlszárnyalja a darab többi tételét.

1841-ben Schumann lírai fantáziát komponált zongorára és zenekarra. A siker elmaradt, ezért négy évvel később felesége, a világhírű zongorista Clara Schumann ösztönzésére két további tétellel egészítette ki a darabot. Így született meg az a-moll zongoraverseny, amely már a bemutatón óriási sikert aratott. A szerző magamutogatás helyett a zenekar szerves részévé tette a zongorát, kivívva ezzel Liszt kritikáját: „zongoraverseny zongora nélkül”. Az idő azonban Schumannt igazolta: a nyitótétel gyönyörű zenei párbeszédei, az Intermezzo szélsőséges érzelmei és a szünet nélkül berobbanó energikus finálé virtuozitása a legnépszerűbb versenyművek közé emelte a művet.

Az 1841-es év sikereket is hozott Schumann számára. Ekkor mutatták be 1. szimfóniáját, amelynek lelkes fogadtatása után azonnal újabb írásába kezdett. A műnek azonban az sem hozott szerencsét, hogy épp Clara születésnapjára készült el. Miután a premieren megbukott, Schumann eltette a szimfóniát, és csak tíz évvel és két másik szimfóniával később vette elő és dolgozta át – immár 4. szimfóniaként. A négy, egymást szünet nélkül követő tétel egy hathangos, mottószerű motívumból építkezik, amely a nyitótétel lassú bevezetésétől a Romanze gyönyörű oboa-cselló párbeszédén és a szapora scherzón át a beethoveni fényességgel áradó fináléig végigkíséri a művet.

Érdekességek A Manfréd első előadására 1852. március 14-én Lipcsében került sor, a Zongoraversenyt 1845. december 4-én Drezdában (szólista: Clara Schumann, karmester: Ferdinand Hiller), a 4. szimfóniát 1841. december 6-án Lipcsében (karmester: Ferdinand David) mutatták be; a Fesztiválzenekar a nyitányt legutóbb 2015. december 26-án Budapesten (karmester: Fischer Iván), a zongoraversenyt 2012. november 26-án Budapesten (szólista: Richard Goode, karmester: Fischer Iván), a szimfóniát 2015. február 23-án Veszprémben (karmester: Takács-Nagy Gábor) játszotta.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1852-ben III. Napóleon néven trónra került Franciaországban az addigi köztársasági elnök, Charles-Louis Napoléon Bonaparte / 1852-ben megjelent Théophile Gautier, a l’art pour l’art francia képviselőjének verseskötete, a Zománcok és kámeák / William Turner angol festő 1845-ben megfestette Napfelkelte tengeri szörnyekkel című képét / 1845-ben a New York Evening Mirror című lapban megjelent Edgar Allan Poe amerikai költő A holló című verse / 1845. október 19-én a drezdai Hoftheaterben bemutatták Richard Wagner Tannhäuser című operáját / Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájában 1841-ben kinyomtatták a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap első számát / 1841-ben megjelent Charles Dickens angol író Ódon ritkaságok boltja című regénye / 1841-ben Párizsban bemutatták Adolphe Adam Giselle című balettjét