hun/ eng
keresés
kosaram
Wagner Csaba

Wagner Csaba

harsona

1980-ban született Szentendrén. Zenei tanulmányait Pomázon és Szentendrén a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában kezdte. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium elvégzése után a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát Steiner Ferenc és Fejér András növendékeként. Az iskolás évek alatt számos hazai és nemzetközi versenyen és mesterkurzuson vett részt szólistaként és kamaraművészként. Az 1999-ben megalakult Budapest Corpus Harsonakvartett alapító tagja. 2001-ben a budapesti Balogh-Zilcz harsonaversenyen 1. díjas lett, 2003-ban Helsinkiben és Guebwillerben vehette át az első díjat, 2004-ben pedig a dél-koreai Csedzsu városában megrendezett nemzetközi harsonaversenyen győzött. 2011-ben Junior Prima Díjat nyert. 2005-től az angliai Michael Rath hangszergyártó cég szponzorálja. Ettől az évtől rendszeresen tanít mesterkurzusokon és koncertezik a világ minden táján. 2010-2012-ig a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 2017 óta a berlini Universität der Künste docense. 2002-2006-ig a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarában játszik, 2006-tól 2015-ig a Staatskapelle Berlin Deutsche Staatsoper tagja. 2015-2017-ig a lipcsei Gewandhaus szóló basszusharsonása. 2016-ban a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is fellépett. A Budapesti Fesztiválzenekarban 2017 óta játszik.

Vendégművészként játszik a Bostoni Szimfonikus Zenekarban, a Berlini Filharmonikus Zenekarban, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarában, a Müncheni-, Berlini-, Hamburgi német állami operaházakban, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarában, a Deutsches Symphonie Orchesterben, a berlini Konzerthaus Zenekarában, a milánói Scala Filharmonikus Zenekarában, a Mahler Kamarazenekarban, a German Brass rézfúvós együttesben és a firenzei Maggio Musicale operaházban. Pályafutása során olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Fischer Iván, Daniel Barenboim, Zubin Mehta, Pierre Boulez, Sir Simon Rattle, Kirill Petrenko, Gustavo Dudamel, Yannik Nézet-Seguin, Vladimir Jurowsky, Daniel Harding, Semyon Bychkov, Andris Nelsons, Ricardo Chally, Herbert Blomstedt, Marek Janowski vagy Simone Young.