hun/ eng
keresés
kosaram
Igor Levit_2ŞfeliXbroede_kiemelt.jpg IvanFischer014.jpg

Program

Szergej Prokofjevbio:
1. (Desz-dúr) zongoraverseny, Op. 10
5. (G-dúr) zongoraverseny, Op. 55

SZÜNET

Szergej Prokofjevbio:
5. (B-dúr) szimfónia, Op. 100

Közreműködők

Vezényel

Szólista

További információ

Bérletek

  • DORÁTI BÉRLET

Az esemény körülbelül 2,5 óra hosszúságú.

Az eseményről

Zongoravirtuóz létére még Prokofjevet sem állította volna kis feladat elé, ha három nap alatt kellett volna eljátszania mind az öt zongoraversenyét. Erre a kihívásra vállalkozik Igor Levit orosz-német zongoraművész a Fesztiválzenekar élén. Nemcsak a versenyművek cserélődnek napról napra, de a szimfonikus darabok is, így a közönség a három esten további két szimfóniát, egy nyitányt és két szvitet ismerhet meg a szerző életművéből. Az elképesztő vállalkozást Prokofjev első és utolsó zongoraversenye, valamint 5. szimfóniája nyitja. A kritikusokat zavarba hozó művek, bár olykor tényleg arra születtek, hogy a szerző fitogtathassa technikai tudását, mindig többről szólnak, mint üres virtuozitásról. Igényességről, mélységről, rétegzettségről – épp ahogy Levit játékát jellemzik az ítészek.

„Ez lesz az első alkalom, hogy zenekarral játszom” – írta 1. zongoraversenyének 1912-es premierje kapcsán Prokofjev. A mű, amelyet a szerző „első többé-kevésbé érett” kompozíciójának tartott, hemzseg a virtuóz szakaszoktól. Ajánlása Alekszandr Cserepnyinnek szól, akinek a klasszikus szerzők ismeretét köszönhette Prokofjev. Az egytételes, de három szakaszra tagolható darab szárnyaló romantikus dallammal indul, amelyet hamar felvált a száguldó staccatók pajkos világa. Álmodozó, már-már melankolikus lassú rész következik jazzes fűszerezéssel, majd ide-oda cikázó kergetőzés jelzi: elérkeztünk a fináléhoz.

„Nem terveztem túl nehéznek, de végül elég bonyolult lett, mint legtöbb művem ebben a korszakban.” Ezt már utolsó zongoraversenyéről írta Prokofjev, amelynek eredetileg a Zene zongorára és zenekarra címet tervezte adni. Első ötletekként klaviatúrát átszántó kézkeresztezős futamok és egymás szavába vágó akkordok jelentek meg a szerző fejében, az 1932-es végeredmény pedig egy dallamoktól roskadozó öttételes erőpróba lett. A lírai klarinétmelódiával oldott lendületes nyitány után groteszk induló szól glissandókkal. A dühödt tempójú, lélegzetelállító központi toccatát a darab mély és lírai lassú tétele követi feszült középrésszel, végül egyszerre fenyegetőző, humoros, éteri és pezsgő finálé zárja a művet.

A 2. világháború végéhez közeledve a Szovjetunió vezetése biztos volt saját diadalában, és a nemzet művészeitől is elvárta, hogy osztozzanak optimizmusában. Prokofjev egy hivatalos nyilatkozatban ki is jelentette, hogy 1944-ben mindössze egy hónap alatt készült 5. szimfóniája „az emberi szellem nagyságát” hirdeti, ám a darab tele van olyan zenei idézetekkel, amelyek másról árulkodnak. A fúvósokat középpontba helyező, mérsékelt tempójú nyitótételt követően a macabre stílusú scherzóban a Hamupipőke mesebeli részletei szólalnak meg; az álomszerű lassú tétel a Rómeó és Júlia nosztalgikus hangulatát árasztja. A művet ironikus, győzelem felé tartó, de mániás őrületbe fulladó finálé zárja.

Érdekességek: Prokofjev 1. zongoraversenyének premierjére 1912. július 25-én Moszkvában került sor a szerző szólójával és Konsztantyin Szaradzsev vezényletével, 5. zongoraversenyét 1932. október 30-án Berlinben mutatták be a szerző szólójával és Wilhelm Furtwängler vezényletével, az 5. szimfónia 1945. január 13-án csendült fel először Moszkvában a szerző vezényletével; a Fesztiválzenekar az 1. zongoraversenyt legutóbb 2015. június 30-án São Paulóban (szólista: Alexander Toradze, karmester: Fischer Iván), az 5. zongoraversenyt 2010. április 18-án (szólista: Garrick Ohlsson, karmester: Peter Oundjian), az 5. szimfóniát 2016. február 18-án New Yorkban (karmester: Fischer Iván) játszotta.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1912. január 1-jén megalakult a Kínai Köztársaság, amelynek első, ideiglenes elnökévé Szun Jat-szent választották / 1912-ben megjelent Carl Gustav Jung svájci pszichológus A libidó változásai és szimbólumai című könyve / 1912. június 8-án Párizsban bemutatták Maurice Ravel francia zeneszerző Daphnis és Chloé című balettjét / Fernand Léger francia festő 1912-ben megfestette Kékruhás nő című képét / 1932-ben megjelent Aldous Huxley angol író Szép új világ című regénye / Szovjet-Ukrajnában 1932-ben kezdetét vette a több millió áldozatot követelő Holodomor, az ukrán parasztság szervezett kiéheztetése / Karl Jaspers német filozófus és pszichiáter 1932-ben publikálta Filozófia című művét / 1945-ben megjelent George Orwell angol író politikai szatírája, az Állatfarm / 1945. november 21-én Londonban bemutatták Benjamin Britten angol zeneszerző 2. vonósnégyesét / 1945-ben megjelent Karl Popper osztrák származású angol-zsidó filozófus A nyitott társadalom és ellenségei című könyve