hun/ eng
keresés
kosaram
Pusztai Gábor

Pusztai Gábor

ütőhangszerek

1976-ban született Siófokon. Zenei tanulmányait 1986-ban a Balatonföldvári Zeneiskolában kezdte, majd 1990-ben felvételt nyert a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Angyal Zsuzsa volt a tanára. 1993-ban első helyezést ért el a IV. Országos Rézfúvós és Ütőhangszeres versenyen. 1994-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszeres szakára, ahol Rácz Zoltán, az Amadinda ütőegyüttes tagja és zenei vezetője tanította. 1995-től majd tíz éven át játszott az ütőegyüttesben, velük számos külföldi zenei fesztiválra juthatott el. 2003-ban szerzett diplomát a Zeneakadémia ütőhangszeres szakán. Budapest legjobb szimfonikus zenekaraiban játszott (MÁV Szimfonikus Zenekar, Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, Óbudai Danubia Zenekar, Nemzeti Filharmonikusok, Budapesti Fesztiválzenekar). 1995 óta a Budapesti Fesztiválzenekar állandó kisegítője, valamint tanít a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. A klasszikus és kortárs zene mellett korán elkezdte érdekelni a jazz, az etno és a világzene, és hamar elsajátította az e műfajokban gyakorta használatos hangszereken való játékmódokat. 2000-ben tagja lett a Mizar együttesnek, amivel 2002-2014 között több mint harminc hazai és nemzetközi szakmai díjat nyert. 2004 óta tagja a Misztrál együttesnek is, amely elsősorban versek megzenésítésével foglalkozik, de az együttesben zeneszerzői és hangmérnöki munkát is folytat. Mindeközben három kortárs táncszínházi társulat számos produkciójában is részt vett, mint előadó és mint zeneszerző.