Nagyzenekari koncert: Mahler

„Az ember csak hangszer, amelyen a világegyetem játszik. A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Mindent magába kell foglalnia!” – mondta Mahler, s e természetközeliség 3. szimfóniájában figyelhető meg leginkább. A zenetörténet egyik leghosszabb szimfóniája tíz éve szólalt meg utoljára a Mahler-specialista Fischer Iván és a Fesztiválzenekar előadásában. A hattételes filozofikus mű szólistája akkor is a magával ragadó koncerténekes, Gerhild Romberger volt, aki többek közt Párizs és Monte-Carlo után érkezik Pestre, hogy ő legyen a mű „emberi” tételének hősnője. Az angyalokat két Magyar Örökség Díjjal és Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett kórus, a Liszt- és Kossuth-díjas Szabó Dénes által alapított Pro Musica Leánykar és Cantemus Gyermekkar személyesíti meg.

Hamburgban töltött hat éve alatt Mahler két fontos szimfóniát is komponált. A Feltámadás névre keresztelt másodikkal ellentétben a harmadik kottájában nem találunk címet, pedig a szerző a szimfóniát és egyes tételeit is ellátta feliratokkal. Végül mégis amellett döntött, hogy nem befolyásolja ilyen erősen a befogadók fantáziáját. A címek mindenesetre tanulságosak, és sokat elárulnak arról, milyen irodalmi és filozófiai hatások érték, illetve milyen üzenetek foglalkoztatták akkoriban a zeneszerzőt.

A mű a Nyárdéli álom címet kapta, ám Mahler azonnal eloszlatta a Szentivánéji álommal való összehasonlítás gondolatát: „nem Shakespeare nyomán – megjegyzés zenekritikusok és Shakespeare-szakértők számára”. A nyár, a dél és az álom szavak összefüggésbe hozhatók Nietzsche Imigyen szóla Zarathustra című filozófiai regényével, és lám, a szimfónia negyedik tételében meg is jelenik a szöveg egy részletének megzenésítése. Az alcím – Az én vidám tudományom – tovább erősíti a kapcsolatot, hiszen egyértelműen Nietzsche munkájára utal.

A Nyárdéli álom hat tétele két nagy részre tagolódik. Az elsőt a lassú bevezetéssel (Pán ébredése) ellátott terjedelmes első tétel teszi ki; első két szimfóniájához hasonlóan Mahler beépítette a műbe egy korábbi dalát, ezúttal a Nyári őrségváltást. (A darab fináléjának szánt A mennyei élet végül a 4. szimfónia zárótétele lett.) A szimfónia egyetlen mitológiai történetet elmesélő tétele A nyár bevonulása (Bakkhosz-menet) címet viselte, amelyben az alvásából ébredő Pán, a hírhozó harsona és az évszakok harca elevenedik meg. Ezután a szerző hosszabb szünetet írt elő a karakterében igen eltérő többi tétel előtt.

A második részt indító menüett (Amit a mezők virágai mesélnek nekem) már-már a haydni szimfóniák világába repít vissza. Scherzo felel rá (Amit az erdő állatai mesélnek nekem), amely „olyan, akárha az egész természet grimaszokat vágna és nyelvet öltene”. A schopenhaueri eszmei lépcsőfokokon lépdelve a negyedik tételben már az ember mesél nekünk. Ezen a ponton Mahler az énekhangot hívja segítségül, és Nietzsche mélységről, kínról, gyönyörről és öröklétről elmélkedő szavait önti dalba. Az ötödik tétel angyalénekéhez A fiú csodakürtje című, korábban is gyakran használt népköltészeti ciklushoz nyúlt versért. Az emberi valóságon túllépő tételben először fényesedik dúrrá a zene. A szimfóniát nagyszabású, az isteni szeretetről mesélő lassú tétel zárja, mert „egy adagióban minden nyugalomban oldódik fel, a gyors tételekben ezzel szemben minden folyik, mozog, változik”.