Nagyzenekari koncert: Mendelssohn, Widmann, Schumann

Jörg Widmann igazi zenei polihisztor. Nemcsak hangszere, a klarinét egyik legnagyobb élő mestere, de kiváló zeneszerző, hangszerelő és karmester is. Kompozíciói fogyaszthatók, szórakoztatók, elgondolkodtatók és ötletesek, műsor-összeállításai átgondoltak, harmonikusak. Gyakran állítja saját műveit Mendelssohn vagy Schumann darabjai mellé – ezúttal épp e szerzők egy-egy műve keretezi Widmann két alkotását. Az est személyességét tovább fokozza, hogy félidő után a klarinétművész rövid szólóprodukcióval lép színpadra, a szünet előtt pedig a szerző Bajor Állami Díjjal kitüntetett húga, Carolin Widmann szólójával hangzik el a neki ajánlott hegedűverseny. A zord skót táj hangjait, majd Widmann újszerű hangzásait Robert Schumann életvidám, tavaszváró műve oldja fel.

Az 1829-es londoni koncertszezon végén Mendelssohn úgy döntött, népdalok reményében – és persze a gyönyörű tájak miatt – bejárja Skócia vidékeit. Hogy mit érzett, amikor megpillantotta a Hebridák szigeteit, csak huszonegy ütemnyi kottával tudta jegyzeteiben kifejezni. A hangok révén mintha csak saját Pillantás a Hebridákra című tusrajza szólalna meg. A vázlatból 1830 decemberére lett csak nyitány, amely különböző változatokat és címeket követően – Nyitány a magányos szigethez, Fingal szigetei vagy Fingal-barlang – 1835-ben nyerte el ma ismert alakját. A zene a táj- és hangulatfestésre helyezi a hangsúlyt, szélesen hullámzó melódiával indul, és halk pengetésekkel vész ködbe.

„A hegedűverseny szent műfaj” – vallja Jörg Widmann, aki eddig mindössze kétszer nyúlt e szentséghez. 1. hegedűversenyét 2021 januárjában hallhatta a BFZ közönsége; négy évvel később a zenekar műsorára tűzi a másodikat is. A 2018-ban született művet a darab címzettje, Carolin Widmann mutatta be Tokióban bátyja vezényletével. A rövid nyitótételben a hegedű mintha keresgélné a saját hangját. A mű magja terjedelmes, dalszerű románc, spirituális befelé utazás a szólista mint narrátor vezetésével. A finálé töredezett, de könnyed zenével zárja a tematikusan redukált, mégis végtelenül színes művet.

„A valaha írt legszebb cirkuszi zene” – foglalta össze a The New York Times kritikusa Jörg Widmann első jelentős szólóklarinét-darabjának lényegét. 1993-as szerzeményében a komponista Stravinsky és Carl Maria von Weber újításait gondolta tovább. A cirkuszi jelleget a commedia dell’arte alakjainak megidézése, képzeletbeli párbeszéde adja; klezmer és jazz hangjai vegyülnek a romantikus dallamokkal. Widmann célja, hogy az előadó komolyan vegye a Fantázia címet, és a szigorú megkötések ellenére is emelje be saját képzelőerejét a produkcióba.

Az első szimfónia minden Beethoven utáni zeneszerző életművének fontos mérföldköve. Schumann – néhány félbemaradt próbálkozás után – élete egyik legboldogabb és emiatt legtermékenyebb időszakában komponálta első szimfóniáját. A tavasz kezdete, Este, Vidám játszótársak, Tavaszi virágzás – hangzottak a mű tételeinek programszerű címei. S bár Schumann végül törölte őket, a négy nap alatt felvázolt és kevesebb mint egy hónap alatt megírt darab beceneve tőle származik. A lassú bevezetés rézfúvós mottója többször feltűnik a mű során. Ott van a dalszerű lassú tétel hegedűdallamában, a szünet nélkül következő dühös scherzo triójában és a tavasztól búcsúzó fináléban is.