Hun/ Eng
Keresés
Kosaram
Jörg Widmann

Jörg Widmann

karmester klarinét

Jörg Widmannt generációja egyik legsokoldalúbb és leglenyűgözőbb művészeként tartják számon.

Az ő nevéhez fűződik Mark Andre über című klarinétversenyének világpremierje a 2015-ös Donaueschingeni Fesztiválon. Widmann-nak ajánlottak és írtak továbbá olyan klarinétversenyeket, mint Wolfgang Rihm Musik für Klarinette und Orchester című darabja (1999) és Aribert Reimann Cantus című műve (2006).

Darabjait rendszeresen vezénylik nagynevű karmesterek, többek között Daniel Barenboim, Daniel Harding, Kent Nagano, Franz Welser-Möst, Christian Thielemann, Fischer Iván, Andris Nelsons és Sir Simon Rattle, és olyan zenekarok mutatják be, mint a Bécsi és Berlini Filharmonikusok, a New York-i Filharmonikusok, az amszterdami Concertgebouw Zenekara, a Clevelandi Zenekar, az Orchestre de Paris, a Londoni Szimfonikus Zenekar és számos más együttes.

Jörg Widmann Münchenben Gerd Starke, a New York-i Juilliard Schoolban pedig Charles Neidich mellett folytatott klarinéttanulmányokat. Később ő maga is a klarinét és zeneszerzés szakok tanára lett, először a Freiburgi Zeneművészeti Egyetemen, 2017-től pedig a berlini Barenboim-Said Akadémián a zeneszerzés tanszékvezető professzora. 2024 júniusában a Svéd Királyi Zeneakadémia tagjává választották a zeneművészetben szerzett érdemei elismeréseként. Widmann a berlini Wissenschaftskolleg vendége volt, és 2007-től a Bajor Szépművészeti Akadémia és a hamburgi Szabad Művészeti Akadémia, 2016-tól pedig a Német Előadó-művészeti Akadémia és a mainzi Tudományos és Irodalmi Akadémia rendes tagja. 2023 februárjában az írországi Limericki Egyetemen díszdoktori címet kapott.

Zeneszerzői tanulmányait Kay Westermann, Wilfried Hiller, Hans Werner Henze és Wolfgang Rihm irányítása mellett folytatta. Művei folyamatosan kapják a különböző elismeréseket; legutóbb Hamburg városának Bach-díját, valamint München város Zenei Díját vehette át.