„Igor Levit egyik más zongoristához sem hasonlítható” – írta a The New Yorker. Tény: nem sok előadót találni, aki két egymást követő napon eljátszik összesen három Prokofjev-versenyművet, majd a harmadik koncerten még kettőt, köztük a zongorairodalom egyik legnehezebb darabját és egy csak bal kézre írt kompozíciót. A 2. zongoraverseny szólója Prokofjevnek is komoly kihívást jelentett, és a mai napig csak a legbátrabb pianisták tűzik műsorukra. A negyediket a mű megrendelője sem vállalta, és azóta is ritkán játszott alkotás. A mély érzelmekkel és szenvedéllyel társuló virtuóz erőpróbát operaszvit és szimfónia keretezi. A három narancs szerelmese című vígoperájából Prokofjev maga készített hattételes zenekari kivonatot, ahogy első szimfóniájának sokat sejtető „klasszikus” jelzője is tőle származik.

A melankolikus királyfi kineveti a saját lábában megbotló gonosz boszorkát, az pedig átokkal sújtja: meg kell keresnie három óriási narancsot, amelyekben szépséges lányok vannak. Ám csak a harmadik marad életben, akivel a királyfi végül össze is házasodik. Ez A három narancs szerelmesének rövid cselekménye. Az 1924-es szvitben a hangszerek által megjelenített szereplőket felvonultató prológus, egy alvilági kártyaparti, a híres „elhangolt” induló, egy scherzo, egy romantikus intermezzo, végül a komikus zárójelenet idéződik meg.

Első zongoraversenyének kritikáira adott válaszként, öngyilkosságot elkövető zongorista barátja, Maximilian Schmidthof emlékére írta meg Prokofjev 2. zongoraversenyét 1913-ban. A botrányt kavaró bemutatón „futurista impertinenciával” vádolták a szerzőt. Miután a kézirat elégett egy tűzvészben, Prokofjev emlékezetből alkotta újra és dolgozta át a művet. A ma ismert változat, amelytől a szerző szerint „a macskák szebben nyávognak a háztetőn”, négytételes. A romantikát a groteszkkel ütköztető nyitány után pár perces sziporkázó scherzo következik; a lomha, fanyar és nagyszabású intermezzót követően viharos finálé zárja a művet.

Az osztrák zongoraművész Paul Wittgenstein, aki az 1. világháborúban elvesztette jobb karját, és Ravel híres balkezes zongoraversenyét is rendelte, Prokofjevet is alkotásra kérte fel. A darabot keretként ugyanannak a rondónak két változata fogja közre. Míg az első tételből egyszerre árad jókedv és idegesség, a fináléban ennek tompa újrafogalmazását, majd dühödt dübörgését, végül szerény emelkedettségét halljuk. A kettő között Rómeó és Júlia romantikáját idéző lassú tétel, valamint baljós és fényes között vacilláló moderato szól.

Néhány évvel Stravinsky Tavaszi áldozata vagy saját 2. zongoraversenye után Prokofjev „klasszikus” szimfóniával lepte meg közönségét. „Szerintem ha Haydn a mi időnkben élne, megtartaná saját stílusát, ugyanakkor elfogadna valamit az újból. Ilyen szimfóniát akartam komponálni” – írta a szerző, aki sok szempontból igazodott a hagyományokhoz. Négytételes, tipikus elrendezésű művet írt takarékos zenei szövettel és visszafogott hangszereléssel. Könnyed humora valóban Haydnt idézi, de ott van saját disszonáns zenei nyelvezete is.

Érdekességek: Prokofjev szvitjét 1925. november 29-én Párizsban mutatták be Philippe Gaubert vezényletével, 2. zongoraversenyének második változata 1924. május 8-án Párizsban hangzott el először a szerző szólójával és Szergej Kuszevickij vezényletével, a 4. zongoraversenyt 1931-ben írta (de csak 1956. szeptember 5-én mutatták be Nyugat-Berlinben Siegfried Rapp szólójával és Martin Rich vezényletével), 1. szimfóniájának premierjére 1918. április 21-én Petrográdon (a mai Szentpéterváron) került sor a szerző vezényletével; a Fesztiválzenekar a szvitet legutóbb 2001. március 24-én (karmester: Fischer Iván), a 2. zongoraversenyt 2016. február 28-án (szólista: Nyikolaj Luganszkij, karmester: Takács-Nagy Gábor), az 1. szimfóniát 2017. december 26-án (karmester: Fischer Iván) játszotta, a 4. zongoraversenyt először tűzi műsorára.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1925-ben megjelent József Attila Nem én kiáltok című kötete / 1925. február 27-én Adolf Hitler újjáalakította a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot / 1925. december 11-én Koppenhágában bemutatták Carl Nielsen dán zeneszerző 6. szimfóniáját / 1924-ben megjelent Joseph Roth osztrák-zsidó író Hotel Savoy című regénye / Edwin Hubble amerikai csillagász 1924-ben felfedezte, hogy a Tejútrendszeren kívül is léteznek galaxisok / XI. Piusz pápa 1931-ben kiadta „Quadragesimo anno” kezdetű enciklikáját / René Magritte belga festő 1931-ben megfestette Az űr hangja című képét / 1931-ben megjelent Virginia Woolf angol író Hullámok című regénye / 1918. március 3-án Szovjet-Oroszország aláírta a breszt-litovszki békeszerződést a Német Császársággal, az Osztrák–Magyar Monarchiával, Bulgáriával és az Oszmán Birodalommal / George Grosz német festő 1918-ban elkészítette Temetés című képét / 1918. május 24-én Budapesten bemutatták Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját