Lebegés valóság és képzelgés között. Állandó bizonytalanság a színpadon és a nézőtéren. Lélektani dráma rémhistóriába bújtatva. Az operaprodukciók évek óta a Fesztiválzenekar legkiemeltebb előadásai, Fischer Iván pedig ezúttal egy igazán különleges darabot választott: Britten A csavar fordul egyet című kamaraoperáját rendezi és vezényli. A két árva gyermekről és nevelőnőjükről szóló történetet a korábbi nevelőnő és inas szellemei teszik hátborzongatóvá. Vagy még inkább az, hogy a kísértetek talán csak a nevelőnő fejében léteznek. A tragikus kimenetelű opera, amely az elbeszélő megbízhatatlanságának köszönhetően egy pillanatra sem ad kapaszkodót az igazságot kereső nézőnek, zeneileg és a rendezés szempontjából is hálás mű, a BFZ-hez visszatérő világhírű szólistákkal pedig garantáltan maradandó élmény lesz.

Britten tizennyolc évesen egy rádiójátékban találkozott először Henry James 1898-as kisregényével. A félelmetes történet azonnal megragadta az ifjú zeneszerzőt, operát azonban csak jóval később írt belőle. A librettó lehetőségét a szövegben Britten eredetileg képzőművészettel foglalkozó barátja, Myfanwy Piper látta meg. A közös munka annak ellenére hatékonyan ment, hogy a két egymástól távol élő alkotótárs levelekre és hosszas telefonbeszélgetésekre hagyatkozott. A Velencei Biennálé felkérésére írt kétfelvonásos darab 1954-re készen állt, szeptember 14-én mutatták be a La Fenice színházban.

A csavar fordul egyet igazi zenei bravúr. Az alapszituációt ismertető prológusból és tizenhat képből álló opera valamennyi epizódját rövid hangszeres bevezető előzi meg, amelyeket „összeolvasva” egy zenei témát és annak tizenöt variációját kapjuk. A bevezetők – hangzásbeli lebegést idézve elő – más-más hangnemben szólalnak meg, hangszerelésükben és motivikájukban előrevetítik az adott jelenet történését és főszereplőjét. A mű alapjául szolgáló „csavar” téma tizenkét hangú dallama plasztikusan utal Schönberg dodekafóniájára, és tovább fokozza a hangnemi bizonytalanságot. A közzenék hidat képeznek fikció és realitás között, ködbe borítva nemcsak a törékeny idegzetű nevelőnő, de a közönség valóságérzékelését is. A gyermekien kedves pillanatokat váratlan belépések és hangszer-kombinációk árnyékolják be, a hárfa kísérteties csillogása vagy a cseleszta és a brácsa párosítása éteri hangzást ad a történésnek. Britten és Piper karakterei egyszerre elbűvölő és borzongató figurák – a formán túl ez a kettősség az opera másik erőssége.

A nevelőnőt a BFZ közönsége számára ismerős svéd szoprán, Miah Persson énekli, a házvezetőnő és a szellem-nevelőnő szerepében két elképesztő hangterjedelmű énekesnő, a világ legnagyobb karmestereivel dolgozó Laura Aikin és az Opera Magazine kritikusa szerint Miss Jesselként lenyűgöző Allison Cook hallható. Az est tenoristája Dietrich Fischer-Dieskau egykori növendéke, Andrew Staples.