Jordi Savall újra a Fesztiválzenekar élén! A régizene élő legendája ezúttal elemek és fúriák témái köré épített programját adja elő a BFZ 2011 óta működő, historikus hangszereken játszó barokk zenei együttesének közreműködésével. A műsor a 18. század három egyéniségét és három zenei mérföldkövét mutatja be. Az est első felének főszereplője a víz. Händel művét a Temzén adták elő, Telemann darabja pedig Hamburg gazdagságának forrását, az Elbát magasztalja. A két tíztételes barokk szvitet Gluck balettzenéje követi – a jól ismert történet végén Don Juan megbűnhődik földi bűnei miatt. A természeti erőket felvonultató koncerttel Savall arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a környezeti válság ellenére közös erőfeszítéssel bolygónk még megmenthető.

A Vízizene a zenetörténet egyik legizgalmasabb koncertjéhez kapcsolódik. 1717-ben az uralkodó kegyeibe ki-be járó Händel gesztust kívánt tenni, amikor három szvitet komponált I. György tiszteletére. A darabokat a Temzén adták elő a királyéhoz közeli hajóról. Ha szorosan állt a két vízi jármű, a lágyabb airt vagy a menüetteket játszották, ha távol, az élénkebb tánctételeket. Az előadás óriási sikert aratott. Az első szvit ún. francia nyitánya egy nyújtott ritmusokban gazdag elegáns lassú és egy élénk gyors szakaszból épül fel. Az ezt követő tételek között találni fanfárszerű allegrót, staccatós adagiót, elegáns és robusztus menüettet, mindig más hangszerelésben feltűnő bourrée-t és a művet mollban lezáró andantét.

1723-ban nagyszabású eseménnyel ünnepelték a Hamburgi Admiralitás alapításának századik évfordulóját. Az ágyúlövésekkel és zászlóhadakkal színesített alkalomra a város legfontosabb szerzője, az élete folyamán több száz szvitet komponáló Telemann írt zenét. A kikötőváros tiszteletére a tenger került a mű középpontjába, minden hangulatával és szereplőjével. A víz különböző arcait bemutató nyitány után a tengerészek előtt jól ismert mitológiai alakoké a főszerep. Elsőként Thetisz tengeri nimfa jelenik meg alva (sarabande) és ébren (bourrée), majd a szerelmes Neptunus (loure), a najádok (gavotte), Tritón (harlequinade), valamint a szeleket uraló Aiolosz és Zephürosz elevenedik meg. A szvitet az árapályt és a kocsmában mulató tengerészeket ábrázoló tánctételek zárják.

Mindössze egy évvel a híres Orfeusz és Euridiké előtt Gluck megírta balettpantomimját, a Don Juant. Ahogy az opera műfajával is tette, a balettben is véghez vitte a maga reformját: az előadó technikai kvalitásai helyett a zene és a drámai cselekmény kapcsolatát helyezte mindenek fölé. Kidolgozott karakterek, mély érzelmek, fel nem cserélhető és ki nem hagyható tételek jellemzik történetmesélését. Műve hatással volt Mozart operáira is. A balett zenéjének harmadát kitevő szvitben a nyitány után kibontakozik Don Juan és a kormányzó története, amely a kárhozat zenéjébe torkollik. A pokol tüzét, a fúriák nyughatatlan táncát és a földrengést megelevenítő monumentális tétel után a történet harsona és trombita pianissimo játékával ér véget.

Érdekességek: Händel Vízizenéjét 1717. július 17-én Londonban, Telemann Vízizenéjét 1723. április 6-án Hamburgban, Gluck balettszvitjét 1761. október 17-én Bécsben mutatták be; a Fesztiválzenekar Händel és Gluck darabjait most játssza először, Telemann Vízizenéjét legutóbb 2020. március 8-án adta elő (karmester: Jordi Savall).

Mi történt a művek keletkezése idején? Antonio Vivaldi olasz zeneszerző 1717-ben megkomponálta c-moll hegedűszonátáját (RV 5) / 1717-ben megjelent Alexander Pope angol költő Elégia egy szerencsétlen hölgy emlékére című verse / Christian Wolff német filozófust, a korai felvilágosodás egyik vezéralakját 1723-ben ateizmus vádjával elítélték, megfosztották egyetemi katedrájától, és elűzték Halléból / 1723. karácsonyán Lipcsében bemutatták Johann Sebastian Bach német zeneszerző Esz-dúr Magnificatját / François Lemoyne francia festő 1723-ban megfestette Perszeusz és Androméda című képét / 1761. szeptember 8-án III. György angol király feleségül vette Zsófia Sarolta mecklenburg-strelitzi hercegnőt / 1761-ben megjelent Jean-Jacques Rousseau francia író, filozófus Júlia, a második Héloïse című szentimentális levélregénye / Joseph Haydn osztrák zeneszerző 1761-ben megírta 6., 7. és 8. szimfóniáját („A reggel”, „A dél”, „Az este”)