Barokk koncert: J.C. Bach, J.S. Bach, C.P.E. Bach, W.F. Bach

Nem mindennapi apa-fia program fültanúja lehet, aki ellátogat a BFZ historikus hangszereken játszó együttesének régizenei koncertjére. A műsorban hemzsegnek a Bach család tehetséges tagjai. A barokk remekművek atyjától, a családfő Johann Sebastiantól két alkotás lesz hallható: a brandenburgi versenyek közül a tisztán vonósokra írt darab, valamint egy rekonstruált hegedűverseny. A művek sorát Bach legkisebb fia – tizennyolcadik gyereke –, a londoni vagy milánói Bachként is emlegetett Johann Christian kompozíciója nyitja, az est végén pedig az idősebb fiúk: a hamburgi Bachként is ismert másodszülött Carl Philipp Emanuel és bátyja, Wilhelm Friedemann egy-egy szimfóniája szólal meg. Mindez a korhű, de spontán és élő barokk előadásairól ismert hegedűművész és karmester, Julien Chauvin irányításával.

Johann Christian, vagy ahogy Londonban ismerték: Mr. John Bach az angol fővárosban Karl Friedrich Abellel szervezett 1765-től olyan koncertsorozatot, amelyen számos vadonatúj művük megszólalt. Itt mutatta be Bach Op. 6-os szerzeményeit is, köztük a záródarabot, a szerző egyetlen moll szimfóniáját. A Sturm und Drang lendületével berobbanó nyitótétel után komor témára épülő lassú tétel következik, majd a fináléban visszatér az energikus, dinamikus, szélsőséges és viharos zenei világ.

„Ne ítélje el tökéletlenségüket a finom ízlés szigorával, amelyről az egész világ tudja, hogy felségednek zenei darabok terén van.” Hiába a hízelgés, a brandenburgi márki nem honorálta Johann Sebastian Bach hat versenyművét. Az 1721-es darabok az olasz concerto grosso hagyományait követik – némi bachi fűszerezéssel. A szólistacsoport ezúttal három-három hegedű, brácsa és cselló. A fenséges nyitótétel és lendületes finálé között mindössze kéthangos lassú tétel foglal helyet, amelynek kibontása az előadókra vár.

Becslések szerint Johann Sebastian Bach valamennyi csembalóversenye a szerző korábbi versenyműveinek átdolgozása. Az f-moll csembalóverseny eredetije oboa- vagy hegedűverseny lehetett, amelyet a jobb kéz szólama alapján könnyen rekonstruáltak. Az első tételben a szólista és a zenekar ritmikai kontrasztban játszik. A lassú tétel igazi sláger, megegyezik egy Bach-kantáta nyitányával. A művet állandó mozgásban lévő, erőteljesen áramló finálé zárja.

Az 1755-ben született C-dúr szimfónia igazi korszakhatáron mozgó mű. Johann Sebastian még csak öt éve hunyt el, így Carl Philipp Emanuel darabja érthető módon még sok ponton követi a barokk hagyományokat. Ilyen az a jelenség is, hogy mind a három tétel egy-egy hangulatot mutat be. Harmóniai nyelvezetét tekintve azonban már a klasszika felé kacsintgat. Energikus nyitótételből, nemes lassú tételből és a rondóformát előlegező fináléból áll a szimfónia, amely műfaj éppen ekkoriban alakult ki.

Wilhelm Friedemann Bach F-dúr szimfóniája nem véletlenül kapta a disszonáns becenevet. A barokk és klasszikus stílusok határán alkotó szerző számos merész, formabontó húzással állt elő darabjaiban. A harmóniai meglepetésekben gazdag szimfónia nyitótétele látszólag rendben indul, ám egy ponton „rossz hangon” lép be a téma. Váratlan hangnem- és tempóváltások jellemzik a tételt, amelyet operai szerelmi ária és tomboló zene követ. Utóbbi mégsem a mű fináléja: a darabot két kecses menüett kerekíti le.