
Julien Chauvin
brácsa
Julien Chauvint már korán magával ragadta a barokk zene előadásának „forradalma”, a historikus előadásmód korhű hangszereken. Zenei tanulmányait Hollandiában, a hágai Királyi Konzervatóriumban végezte Vera Beths tanítványaként, aki Anner Bylsmával együtt az L’Archibudelli együttes alapítója. 2003-ban a brugge-i Nemzetközi Régizenei Verseny díjazottja volt, majd szólistaként játszott, mielőtt 2005-ben megalapította a Le Cercle de l’Harmonie együttest, amelyet tíz évig Jérémie Rhorer-val közösen vezetett.
2015-ben régi vágya teljesült, amikor egy híres, XVIII. századi zenekar felélesztéseként létrehozott egy új együttest Le Concert de la Loge néven, amellyel a francia énekes és hangszeres repertoár elfeledett műveinek feltárására törekszik, valamint innovatív, spontaneitásra ösztönző és a hallgatóság képzelőerejét megmozgató koncertformátumokat vezet be.
Emellett továbbra is tagja a 2007-ben alakult Cambini-Paris Kvartettnek, amellyel Jadin, David, Gouvy, Mozart, Gounod és Haydn vonósnégyeseit adják elő, illetve veszik fel.
Julien Chauvin a zenekari irányítást a 18. század végének szellemében közelíti meg, amelyet a vezénylési gyakorlatok sokszínűsége jellemzett. Módszerét a repertoár, az együttes nagysága és a partitúra követelményei határozzák meg; a hegedű mellől, a vonóval, illetve karmesteri pálcával is vezényel.
Vendég karmesterként rendszeresen áll olyan együttesek élén, mint a Bázeli Kamarazenekar, a kölni Gürzenich Zenekar, a Párizsi Kamarazenekar, az Orchestre national Avignon-Provence, a Limoges-i Opera Zenekara, az Esterházy Hofkapelle, a katowicei Orkiestra Historyczna, a washingtoni Folger Consort, a Les Violons du Roy (Montrealban) és a montreali Arion Barokk Zenekar.
Julien Chauvin az Ordre des Arts et des Lettres kitüntetés birtokosa.
A művész az „Adopt a Musician” projektnek köszönhetően egy 1780-ban készült Giuseppe Guadagnini-hegedűn játszik.