Kevés nagyobb botrányhős, színesebb egyéniség van a zenetörténetben, mint Igor Stravinsky. Életművében találni régi korokhoz visszanyúló neoreneszánsz darabokat, hangnemi határokat és a közönség türelmét feszegető műveket, de jazz- és filmzenéket is. Londoni koncertjén a Budapesti Fesztiválzenekar az orosz származású szerző három zenei arcát mutatja be. A tonalitás börtönéből való kiszabadulás előtti utolsó pillanat, vagyis a „Basel” concerto és a zenetörténet atombombájaként is emlegetett világhírű Tavaszi áldozat között az eredetileg saját zongorista kvalitásaira komponált Capriccio szólal meg a BFZ visszatérő vendége, a New York Times kritikusa által sziporkázónak, érzékenynek és színgazdagnak nevezett grúz származású, Amerikában élő magyar zongoraművész, Nicolas Namoradze szólójával.

1939-ben Stravinsky Amerikában telepedett le, ahol jó hollywoodi zeneszerzőként a filmipart is megajándékozta tehetsége néhány morzsájával. Persze nem volt hiány a klasszikuszenei művek komponálásában sem. 1946-ban, a Bázeli Kamarazenekar alakulásának 20. évfordulója alkalmából Paul Sacher felkérte, írjon művet az együttes számára. Így született Stravinsky 1928 óta első vonószenekari műve. A barokk concerto grosso hagyományainak megfelelően a három tételben egy kisebb zenei együttes (concertino) áll szemben egy nagyobb formációval (ripieno). Ám a sokáig elhúzódó disszonanciák, a különleges vonóstechnikák és a finálé ritmikája jól mutatja: ízig-vérig Stravinsky-zene szól.

„Nemzedékének egyik igazán jelentős művészévé vált” – jegyezte meg Nicolas Namoradze kapcsán a legendás Emanuel Ax. A fiatal zongorista 2018-ban a világ egyik legnagyobb zenei megmérettetése, a Honens Nemzetközi Zongoraverseny győzteseként hívta fel magára a figyelmet. Szükség is van ilyen kiváló szólistára, hiszen a zongorára és zenekarra írt Capricciót már a kezdetekben egy remek virtuóz, maga Stravinsky adta elő – legelőször 1929-ben a Párizsi Szimfonikus Zenekarral. A háromtételes mű itt-ott erősen utal a szerzőt akkoriban foglakoztató Csajkovszkij stílusára, de találni benne magyaros elemeket is. A kecses Capricciót a játékosság és a komoly hangvétel között való táncolás jellemzi.

Jelenetek a pogány Oroszországból – talán ez az alcím kerülte el a figyelmét annak a korabeli kritikusnak, aki a Tavaszi áldozat 1913-as premierje utána a „crash, clash, cling, clang, bing, bang, bing” szavakkal gúnyolódott a darabon. A tavasz szó hallatán a közönség madárcsicsergésre és szokásosan elegáns balettre számított, ehhez képest földszínű ruhába öltözött mezítlábas táncosok görnyedt hátú ugrálását látta aszimmetrikus ritmusok és disszonáns akkordok kíséretében. Spicc helyett őserő, tüll helyett vadság, piruett helyett emberáldozat. A párizsi Orosz Balett számára készült mű azóta Stravinsky leghíresebb alkotásává vált.