Barbara Strozzi: Hor che Apollo
Most, hogy Apollo és Thetis nyugovóra tértek

Most, hogy Apollo es Thetis nyugovóra tértek, s mikor én is álomra hajtom fejem, csak Rá gondolok.

De nem pihenhet szemem, hiába az álom hívó menedéke, itt szenvedek magányomban, szerelemtől megsebezve.

Igen, én Phillisem, ez a szerelmes szív belehal a szerelembe, s epekedve kéri pillantásod.

Nézd, hogy remegnek lábaim, elakad szavam. Megszabadulhatnék minden köteléktől, ha nem volnál ennyire szép, vagy ennyire kegyetlen.

Kevésbé érezném rabszolgaságom, ha tényleg viszont szeretnél.

Nézd, mennyi tüske van szívemben, mennyi seb lelkemben.

Ne légy kegyetlen, ne légy elutasító!

De jaj, most is, hogy Phillist álmában látom, érzem, hogy gúnyos, hogy kinevet, még ilyenkor sem kegyelmez nekem.

Elmegyek hát, vissza nem jövök, örökre búcsút intek ennek a kegyetlennek!


Anonym: Ciaccona di Paradiso e d Inferno
A Menny és a Pokol ciacconája

Ó, mily szép itt az élet a Paradicsomban,

Ahol az elysiumi mezőkön sétálhatunk,

Megpillanthatjuk Isten arcát,

Ó, milyen szép élni a Paradicsomban.

Ó, milyen szörnyű élni itt a Pokolban,

Ahol örök tűzben égünk,

s soha nem pillanthatjuk meg Istent,

Ó, milyen szörnyű itt a pokolban.

Itt a Mennyországban nem szenvedünk a jégtől, a széltől,

Az időjárás kellemes mindig,

Nincs eső, vihar vagy villám,

A mennyországban minden békés.

Tűztől s jégtől szenvedünk, ó szörnyű,

A fagyok, a viharok és a perzselő hő megijeszt,

Itt a Pokolban ilyen szörnyű az időjárás,

Ó, milyen gyötrelmesen vagyunk itt.

Itt van mindaz, amire valaha is vágytunk,

És nincs semmi olyan, amit ne szeretnénk,

Vagy még ennél is több van, ó Múzsák,

Elmondani sem merem mindazt, mi itt szerethető.

Ah, van itt minden, mi utálatos,

Semmit nem szeretünk, semmit nem élvezünk,

Gonosz és rossz vesz körül minket,

Kétségbeesetten szeretnénk menekülni, de már nem lehet, soha.

Ó, mily szép itt az élet a Paradicsomban

Ahol az elysiumi mezőkön sétálhatunk,

Megpillanthatjuk Isten arcát,

Ó, milyen szép élni a Paradicsomban.


Monteverdi: Quel sguardo sdegnosetto

Gunyoros kis pillantásod

izzó, s fenyegető. Szerelemed nyila mérgezőn megsebzett, de

varázsa mégis felgyújtott engem, s most itt égek, csakis érted!

Gyógyíts meg engem nevetéseddel!

Fegyverezz fel engem is, hogy a szememmel megsebezhessek másokat, és önts szívemre

pajzsot, hogy az megvédjen a szerelmi nyilaktól!

De ajkaim nem késlekednek sietni hozzád a szerelmünk megújításában;

engedem mégis, hogy ez a pillantásod és csókod megsebesítsen, mert tudom már, nevetésed majd meggyógyít.

Édes szemeid, pillantásod tehát fegyverek,

Már alig várom, hogy megsebezz,

Alig várom, hogy nyilad átdöfje keblem, s elájuljak, megsemmisüljek!

És tudom, végül meggyógyítasz engem nevetéseddel.


Frescobaldi: Se l'aura spira

Tavaszi fuvallat járja át a rétet, a friss rózsa szirmait bontja.

Nimfák járják táncukat a szép virágok között, friss harmatot kutat kezük.

Szép Nimfák, énekeljetek, űzzétek el a szerelem könyörtelenségeit!