Mit játszotok ma este?

Liszt 2. (cisz-moll) Magyar rapszódiája és a 2. (A-dúr) zongoraversenye van a mai programon, utána 4. Mahler (G-dúr) szimfóniája.

Jól tudom, hogy különösen a Liszt-műben komoly szerepe van a trombitának?

Ez így van, az egész koncerten igen sok dolga van a trombitának. A Magyar rapszódia eleve trombita szólóval kezdődik és egy grandiózus trombita állásra épül. Első trombitásként jó is ott állni a színpadon, amikor a koncert elején rám szegeződnek a tekintetek.

Általában az a tapasztalat, hogy a trombita a kisfiúk számára az egyik legvonzóbb és legizgalmasabb hangszer, mégis csak kevesen szoktak első hangszernek trombitát választani. A te esetedben ez hogyan történt?

A trombita nemcsak a kisfiúk, hanem a nagyfiúk számára is nagyon vonzó hangszer, ugyanis nagyon határozott karaktere van, de mégis sokszínű. Egyszerre tud elegáns, és kemény lenni, aztán lágy és könnyed, tehát nagyok az amplitúdói, ami persze mindig a trombitáson, tehát a használóján múlik.

Te mikor láttál először trombitát?

Szerintem a születésem után néhány héttel, merthogy én egy fúvós zenekarban nőttem fel Makón, ahol a szüleim ma is zeneiskolát vezetnek. Az iskolát a születésem idejében alapították és nem is volt megállás a munkában. Folyamatosan magukkal vittek, tehát zene vett körül egészen pici koromtól kezdve. A fúvós zenekarukkal már pólyás koromban turnéztam, méghozzá csuklós Ikarusszal. Általában a nagydob mellett aludtam, tehát biztos, hogy sikerült mindebből valamit magamba szívnom.

Így nyilván te is fúvóhangszeren kezdted a zenetanulást.

Hát nem. A sok fúvós hangszer ellenére vonóssal kezdtem a zenélést. Óvodában kezdtem hegedülni, de túl sokáig nem tartottam ki mellette. Elsős koromban furulyázni tanultam, aztán 7 éves koromtól már csak trombitáltam és azóta sem váltottam. Szerencsére…

Aztán amikor a Zeneakadémiára jártál, ott a barátaiddal együttest csináltatok.

Igen, az volt a szokás, hogy akadémistaként mindenkinek elvállaltuk a diploma hangversenyét, így aztán szinte minden olyan darabot megtanultunk, amelyben trombita szerepelt. Közben felvettek Salzburgba a Mozarteumba, akkor egy kicsit hanyagoltam a baráti zenekart, de aztán visszamentem.

Az nagy elismerésnek számíthatott, hogy felvettek a Mozarteumba, oda nehéz lehetett bejutni! Hogyan sikerült?

Hát erre nehéz válaszolni, de az biztos, hogy óriási előny, hogy oda járhattam mesterképzésre. A trombita professzorom nagyon híres muzsikusként a zenekari trombitálás “Number one”-ja volt, Hans Ganschnak hívják. Én voltam az utolsó növendéke. A vezető zenekarok első trombitásait szinte kivétel nélkül ő tanította. Ez valóban nagy privilégium volt.

Volt-e benned vágy, hogy majd valamikor a Fesztiválzenekar tagja legyél?

Amikor Fischer Iván 2017-ben meghívott, hogy kisegítő legyek, minden egyes alkalomra úgy tekintettem, mint egy ajándékra. Vágy ugyan volt bennem, hogy itt dolgozhassam, mert tudtam, hogy az mekkora megtiszteltetés lenne, hiszen Ivánnal a próbák is olyanok, mint egy nagy főtárgy óra. De nem mertem bízni abban, hogy ez valaha sikerülni fog. Nem is erőlködtem, mert tudtam, hogy nagyon nehéz bekerülni a BFZ- be. Nem akartam csalódni. Engem a csalódások megviselnek.

2020-ban ez végül is sikerült, és mára igazán oszlopos tagja lettél a zenekarnak: te vezeted a trombitaszólamot. Jól érzed magad?

Erre elég egyértelmű választ tudok adni: hát nagyon is…

Az idei szezonban az utolsó zártterű koncert a nyár előtt a Concertino sorozat, amelyben most egy nagyon ritka Haydn-darabot játszol, az Esz-dúr trombita versenyt. Erről mit kell tudni?

Ez az egyetlen darab, amely végigkíséri egy klasszikus trombitás életét egyetemista korától a nyugdíjig. Ezzel a darabbal kezdődik minden trombitajáték a vizsgákon, ezzel nagyon nehéz játszani, mert a szakmabeliek számára ez nem csupán egy a versenyművek közül, hanem minden egyes hangjára, minden fázisára ki vannak hegyezve. Ebben megfelelni elég nagy eredmény.

Úgy tudom, hogy Haydn barátja, Anton Weidinger különleges trombitán játszotta ezt a darabot.

Weidinger kiemelkedően tehetséges trombita művész volt, aki úgynevezett Klappentrompete-n, vagyis egy billentyűs trombitán játszott, amit ő talált ki és alkotott meg. Ez nagyon érdekes trombita volt, amilyet addig még senki nem használt, ugyanis a lyukak tetejét nem az ujjukkal, hanem a rászerelt billentyűkkel zárták le. Teljesen új világot nyitott a trombita számára. Csak sajnos nem volt nagyon biztonságos az a hangszer, és nem is dolgozták ki később sem alaposabban. Így ma nagyon ritka a billentyűs trombita és ezt külön műfaj megtanulni. Más fúvástechnika és más fúvós rendszer kell hozzá. De lehetett rajta skálázni, ami azóta is lenyűgözi a zenehallgatókat.

A Concertino sorozat egyik különlegessége, hogy a kis létszámú kamarazenekart nem karmester, hanem a koncertmester irányítja, ahogy ez a barokk korban szokásos volt. Ez jó vagy rossz?

Én még nem játszottam így, de nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog menni. Pilz János garancia!