hun/ eng
keresés
kosaram
New York Times: a BFZ megint bebizonyította a rendkívüliségét

Közlemény

New York Times: a BFZ megint bebizonyította a rendkívüliségét

„Éljen a magyar!” – Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ismét az USA-ban turnézott, a közönség soraiból pedig már a legelső koncertjükön ilyen túlfűtött bekiabálásokat lehetett hallani a több mint 3000 fős Ann Arbor-i teremben. Ezt az erős kezdést és az amerikai közönség álló ovációját még három koncert követte hasonlóan hangos sikerrel Washingtonban és New Yorkban. Utóbbi állomáson a Great Performers koncertsorozat keretében léptek fel két programmal a Lincoln Centerben, ahol autizmussal élő gyerekeknek és családtagjaiknak is adtak egy speciális Kakaókoncertet.

A New York Times szerint a magyar együttes megint bebizonyította, hogy egyike a világ legkülönlegesebb zenekarainak. A cikk szerzője ámulattal írt arról, hogy a BFZ muzsikusai „gyönyörűen is énekelnek”, ami aztán a „játékuk teljességében és teltségében” köszön vissza. „Mahler 5. szimfóniájának évek óta nem hallottam ennyire meggyőző interpretációját” – jegyezte meg a kritikus. A New York Classical Review szerzője szintén szuperlatívuszokban írt a Fesztiválzenekar „tündökléséről”.

HALLGASSANAK BELE, HOGY ÉNEKELT A BFZ MAGYARUL A NEW YORK-I KÖZÖNSÉGNEK!

„Mint mindig, a BFZ zenészei most is bebizonyították, milyen hihetetlenül szoros egységben működnek, milyen lelkesedéssel és mennyire pontosan reagálnak karmesterük minden rezdülésre. Közel negyven éve dolgoznak így együtt, de a fásultágnak a legapróbb jelét sem látni rajtuk” – összegzett a Bachtrack szerzője.

Volt olyan kritikus, aki a BFZ mindkét New York-i koncertjét meghallgatta. Szerinte a Dvořák-program „szokatlanul felemelő és szívmelengető” volt (szólista: Renaud Capuçon), míg a Mahler-programban (szólista: Gerhild Romberger) végig „elragadóan” szólt a zenekar, „felejthetetlen, mesteri előadás volt.”

A turné kiemelten fontos része volt az Autizmusbarát Kakaókoncert is, amelyet Fischer Iván a Nemzetközi Cseperedő Alapítvánnyal együtt fejlesztett ki itthon. A Lincoln Centerben megszervezett koncertet nagyra étékelték a részt vevő családok, ahogy írták: „Fischer Iván csodálatos volt!"; „Köszönjük ezt az érdekes, befogadó koncertélményt!”; „Nagyon tetszett, ahogy bevonták a gyerekeket!”

A NEW YORK-I CBS NEWS IS BESZÁMOLT AZ AUTIZMUSBARÁT KONCERTRŐL.

Ha gyakrabban szeretnének találkozni a Budapesti Fesztiválzenekarral, a 2020–21-es évadukra április 7-től vásárolhatnak bérletet, legközelebb pedig március 6-án, 7-én és 8-án hallhatják őket a Zeneakadémián Jordi Savall vezényletével.