hun/ eng
keresés
kosaram
Ötödször is TérTáncKoncert!

Közlemény

Ötödször is TérTáncKoncert!

19. századi rockzene, a világ egyik top zenekara, Fischer Iván és 400 táncoló gyerek – ők azok, akik nélkül nem valósulhatna meg az idei, immár ötödik TérTáncKoncert. A Budapesti Fesztiválzenekar június 16-án 19 órától újra megrendezi ingyenes szabadtéri eseményét, és a Szent István-bazilika előtti téren várja azokat, akik szívesen meghallgatnák élőben Beethoven 7. szimfóniáját.

„Ez a darab azért illik nagyon ehhez az eseményhez, mert ez a tánc ünnepe. A gyerekek az utolsó tételre fognak táncolni, ami olyan, mint egy 19. századi rockzene. Beethoven mindig a szabadság és a hatalmas öröm szimbóluma volt, ezt fejezi ki ez a szimfónia is” – mondja a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Fischer Iván.

A koncertre az ország 22 pontjáról érkeznek a gyerekek Drávafoktól Sajószögeden át Tiszaszalkáig. Ahány fiatal, annyi történet: van köztük roma és nem roma, sok a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, és többen most jönnek először Budapestre. A koncerten szerencsésebb sorsú gyerekek is táncolnak, a többiekkel párhuzamosan egy budapesti elitgimnázium tanulói is fél éve készülnek a fellépésre. A TérTáncKoncerten megszűnnek a különbségek, nem számít, ki, honnan érkezett – mindenki egyenlőként áll ki a közönség elé és mindenkinek ugyanaz a zene szól. Ha szeretné támogatni az eseményen fellépő gyerekeket, a linkre kattintva ezt is megteheti.

A Fesztiválzenekar – ahogy minden évben – idén is több ezer ingyenes papírszékkel készül közönségének, amelyet a koncert után bárki szabadon hazavihet, sőt, dedikáltathat is a koncert karmesterével.

A koncert helyszíne és időpontja: Szent István-bazilika előtti tér, június 16., 19 óra

Program: Beethoven 7. szimfóniája

vezényel: Fischer Iván

Facebook-esemény itt.

A koncerten a részvétel ingyenes!