Ritka az olyan munkahely, ahol az ember örömmel húz le 20 vagy akár 30 évet is egyben. Még kevesebb az olyan munka, amely estéről estére eufóriát ad. A Fischer Iván alapította Budapesti Fesztiválzenekar pont ilyen közeg a zenészek számára. Ezt a vonzerőt próbáltuk megfejteni a zenekar hamburgi fellépésén. Csatlós Hanna (hvg.hu) riportja.
Az 1983 óta fennálló Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és Fischer Iván karmester összhangja ahhoz hasonlítható, ahogy egy emberi szervezet a központi idegrendszerhez kapcsolódik. A mintegy 100 zenész másodpercek töredéke alatt reagálja le azt, amit a karmester diktál, ő pedig a zenekar egyetlen rezdülésére, állapotváltozására is képes a megfelelő választ generálni. Nem kell érteni a klasszikus zenét ahhoz, hogy általában azt tapasztaljuk egy BFZ-koncerten: a színpadon mindenki együtt lélegzik Fischer Ivánnal és a karmesteri pálcájával.
Ez a szerves egység bomlott meg akkor, amikor a Fesztiválzenekar a Bartók-műsorával indult turnéra (részletes program itt és itt). Egy nappal az első fellépés előtt kiderült, hogy hirtelen jelentkező egészségügyi okok miatt Fischer Iván nem tud majd dirigálni a soron következő koncerteken. Eddig – a tagok elmondása szerint – soha nem történt még olyan, hogy Fischer Iván lemondta volna a saját fellépését, most mégsem tarthatott a zenekarral, és a külföldi turné első állomására, a hamburgi Elbphilharmonie (Elbai Filharmónia) épületébe a BFZ egy beugró karmesterrel, a 36 éves Káli Gáborral indult el.
A körülmények nem voltak épp ideálisak egy ilyen nem várt eseményhez. Káli korábban sosem dolgozott együtt a BFZ-vel – most mindössze egyetlen napja volt, hogy összeszokjon a zenekarral. A zenészek pedig még sosem koncerteztek a 2017-ben átadott hamburgi hangversenyteremben, azaz nem ismerték a terem egyébként majdnem tökéletes akusztikai adottságait, és mindezt tetézte, hogy Bartók Béla műveit két egymást követő estén is telt házas koncerten tervezték előadni.
Fischer Iván távolmaradása ahhoz volt hasonlítható, mint amikor a kirakós játék közepéből kiveszünk egy elemet. Az az egy kis rész hiányzik ugyan, de a körülötte lévő puzzle-darabok pontosan kirajzolják a kiemelt elem alakját, és a hiány csak még hangsúlyosabbá teszi a puzzle-darab kontúrjait. Ennek megfelelően a zenekar tapasztalata, rutinja, művészi minősége még szembetűnőbb volt azáltal, hogy egy ilyen „krízishelyzetet” csuklóból meg tudtak oldani.
Ehhez kellett egy olyan beugró karmester is, mint az egyébként Münchenben élő, saját bevallása szerint időnként a rockzenéből energiát merítő Káli Gábor. A korábban Aachenben, majd Nürnbergben is dolgozó, 2018-ban a Hongkongi Nemzetközi Karmesterverseny, illetve a Salzburgi Fesztivál karmesterversenyének első díjait elhozó Káli „jól viselte a rá nehezedő nyomást, borzasztóan jól tudta a darabokat, nagyon magabiztosan vezényelt, és önálló zenei gondolatokat fogalmazott meg felénk – mondja róla a zenekar egyik hegedűse, Gulyás Emese.
A fiatal karmesternek nem volt könnyű dolga, mert a Budapesti Fesztiválzenekar azonnal „felfalta volna” az új dirigenst, ha az nem elég hiteles személyiség. Fejérvári Zsolt nagybőgős szerint legalábbis körülbelül négy perc alatt tesz skatulyába egy sokat tapasztalt zenekar egy gyengébb karmestert, a skatulyából pedig elég nehéz kimászni. „Gábor viszont nagyon szépen állta a sarat. Lehet, hogy lett volna, aki összeomlott volna a helyében.”
„Focimeccs hangulat lesz, mindenki üdvrivalgásban tör ki”
A Budapesti Fesztiválzenekart a vezető klasszikus zenei magazin, a Gramophone beválasztotta néhány éve a világ 10 legjobb szimfonikus zenekara közé. Fischer Iván „világsztárnak számít, a Berlini Filharmonikusok gyakran hívják meg magukhoz vezényelni, válogat a felkérésekből, megteheti, hogy nemet mond a berlini Konzerthaus zenekarának (2018 szeptemberéig Fischer Iván volt a berlini Konzerthaus zeneigazgatója – a szerk.), ahol végül tiszteletbeli karmesterként maradt” – mondja róla Fejérvári Zsolt.
A zenész szerint döbbenetes volt az első hamburgi estén, hogy a zenekar mindent le tudott kísérni, amit Káli Gábor vezényelt, pedig nem volt idejük arra, hogy hozzászokjanak az ismeretlen kezek mozdulataihoz. „Viszont Ivánnak hála, azt megszoktuk, hogy bármikor bármi megtörténhet; a robotpilótát sosem kapcsolja be az ember, Iván ugyanazt a műsort mindig kicsit másképp csinálja, mindig tartogat valami meglepetést a számunkra.”
