Tódultak be az emberek a kinti hószitálásból, toporogtak, áthatóan suttogtak. 3000 embert három biztonsági kapun keresztül csak úgy lehetett gördülékenyen beengedni, hogy azokat nagyon korán megnyitották, noha a főpróba még zajlott. Gyapjúsapkás, puhakalapos, kipás férfiak, melegen öltözött nők foglalták el a legjobb helyeket, és várták, hogy az ingyenes, de adománnyal támogatható, különleges hangverseny elkezdődjön. A zenekar közben nyugodtan próbált tovább. A karmester, Fischer Iván sem zavartatta magát. Csak a szólistán, Daniel Barenboimon látszott némi kizökkenés, de lehet, hogy csak a korán érkezők forgataga kápráztatta el, ahogy időnként az aranyló homályt fürkészte. A koncertet a világ egyik legnagyobb zsinagógájában, a grandiózus budapesti Dohány utcai zsinagógában rendezték meg. Fennállásának első évében, 1859-ben Liszt Ferenc orgonált itt. Tony Curtis és Estée Lauder, akiket amúgy nemigen említenek együtt a nagy magyar virtuóz-zeneszerzővel, az 1990-es években, zsidó őseik emléke előtt tisztelegve, a felújítási projekt élére álltak. A gyertyatartók, a makulátlan aranyozott felületek, a fa, a márvány, a bizánci és román stílusú, gazdag ornamentika most újra teljes fényükben tündökölnek. (Nem csak a magyar olvasónak lehetnek ismerősek ezek az elemek: a néhány évvel később épült New York-i Central Synagogue a Dohány utcainak szinte pontos mása.) Bár voltak időszakok, amikor elhanyagolták és nem tartották karban, a hatalmas épület mindig használatban maradt. Vidéken már komorabb a kép. A zsidó közösségek gyakorlatilag megsemmisültek az 1944-es auschwitzi deportálások következtében (nagyjából 500 000 főt távolítottak el az összesen 800 000-ből). Két éve Fischer és az általa (a nemrégiben elhunyt Kocsis Zoltánnal együtt) 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekar a tettek mezejére lépett. Terveik szerint a zenekar Magyarország összes olyan településén fellép, ahol már nem élnek zsidók, de a zsinagóga még áll, „hogy muzsikát, életet vigyen ezekbe az épületekbe, és felidézze a kiirtott zsidó közösségek emlékét”. Nekiindultak, hogy felkeressék ezeket a gyakorta elhagyott épületeket. Az egyik ma pingpongterem, egy másikat bútorraktárként használnak. Egy harmadikat kifosztottak, betörték az összes ablakát, a madarak ki-be repkedtek a hangverseny alatt. Sok esetben a helyiek nem is jártak még az épületben. Az ajtókat nem nyitották ki a német megszállás idején történt bezárásuk óta. A múlt heti budapesti hangverseny a zsinagógakoncertek javára gyűjtött adományokat. Az 1951-ben született, véleményének határozottan hangot adó Fischer, az új európai extrémizmusok fényében szerette volna emlékeztetni az embereket, hogy a magyar keresztények és zsidók valaha békében éltek egymás mellett. Egy iskolába jártak, együtt játszottak az utcán, a szomszédok köszöntek egymásnak, elfogadóak és megértőek voltak. (Nagyjából ez jelenti a lényegét Fischer üdvözlő beszédének a zsúfolásig megtelt zsinagógában.) Az ő anyai nagyszülei, akik vidéken éltek, Auschwitzban és Buchenwaldban vesztették életüket. Pesti, apai felmenői túlélték a vészkorszakot. Barenboim közreműködése emelte a koncert fényét, noha a baráti támogatáson túl nem kívánt nagyobb szerepet vállalni. Barenboim, aki mindig is hajlamos volt a hirtelen és spontán döntésekre – emlékezzünk csak arra, amikor a Tate Modernben adott rögtönzött koncertet –, ez esetben az újságban olvasott Fischer ötletéről, és azonnal jelentkezett, hogy jönne és játszana. Valamennyi muzsikus honorárium nélkül vállalta a részvételt. Barenboim Beethoven 3. zongoraversenyét játszotta saját Barenboim-zongoráján, amelyet némi felhajtás keretében 2015-ben mutatott be, és amelyet egy rekonstruált Liszt-zongora ihletett. A felső karzatról jól beláthattam a zongora fedele alá, ahol a hangszer húrjai, szemben a megszokott kereszthúros elrendezéssel, párhuzamosan futottak. A hangja transzparens és hajlékony volt, különösen a viharos fortissimókban. Ráadásként Barenboim Chopin vad, éteri és költői g-moll balladáját játszotta. Kissé fáradtnak tűnt utána, ám ez nem meglepő: a múlt héten nyílt meg Berlinben a Barenboim-Said Akademie. Szombaton pedig saját Nyugat-Keleti Díván Zenekarát vezényelte az emberi jogokért kiállva a genfi ENSZ-székház előtt. Barenboim a megtestesült örökmozgó. A helyi muzsikusok is lágyan, kifinomultan játszanak. Ez a figyelemreméltó együttes mentes minden kötöttségtől, a világ legsokoldalúbb zenekara. Komoly érvágást jelentett tavaly a fővárosi támogatás lecsökkentése, ám a jóval nagyobb állami támogatás megmaradt. Fischer nem tudja, miért vágták meg a támogatást. Nem kérdezi. Egyes vélemények szerint Fischer nyílt politikai kiállása is szerepet játszhatott ebben. Fischer zeneszerző is, 2013-as operája, A Vörös Tehén szatirikusan mutatja be a magyar antiszemitizmust és szélsőjobboldalt. A hangverseny után beszéltem Fischerrel, aki elmondta, hogy a zenekar pénze legnagyobbrészt biztonságban van. Érzékeny időket élünk, nem szeretnék nagy felhajtást csapni, mondja, és nem is tesz ilyet. Ehelyett a zenészeit dicséri, akik ugyanolyan járatosak a barokk zenében vagy az erdélyi magyar népzenében, mint a hagyományos zenekari repertoárban. Közülük sokan vagy néhányan zsidó származásúak? „Nem tudom. Nagyon kevesen, azt hiszem. Fontos, hogy ne kérdezzem meg. Senkinek nem kötelező zsinagógakoncerten játszani, ha nem szeretne.” A legtöbbjük viszont szemmel láthatóan örömmel teszi; a tóraszekrény előtt akkora a zsúfoltság, hogy a csellisták kivételével állniuk kell, mert nincs elég hely leülni. Prokofjev Nyitány héber témákra című műve nyitotta a hangversenyt, ezt követte Mahlertől a Blumine (amelynek ősbemutatója Budapesten volt 1889-ben, a szerző vezényletével), valamint a Beethoven-zongoraverseny, amely után a zenészek egy része lerakta a hangszerét, és egy kis kórussá állt össze. Kifejező és megható hangon énekelték a ladino szövegű La rosa enflorence-t. A régi szefárd dallamból Paul Ben-Haim izraeli zeneszerző komponált kórusművet. Ezt követően egy kisebb együttes vérbő klezmert kezdett játszani a zenekar rendkívül invenciózus első klarinétosa, Ács Ákos vezetésével. A közönség ritmusra kezdett tapsolni, és hirtelen egy harsány ünneplés közepén találtuk magunkat. Mintha csak egy rövidre sikerült lagziban vettünk volna részt.

Az eredeti cikket itt olvashatják el!