Entartete Musik – Musica degenerata. Fischer Iván és a Fesztiválzenekar ismét nehéz, de fontos témát dolgoz fel műsorával: a Harmadik Birodalom idején elnyomott vagy ellehetetlenített zeneszerzők életművéből, dekadensnek minősített zenéiből szemezget. A hitleri diktatúra ellen végül Amerikába emigráló filmzeneszerző, Hanns Eisler, a zsidó felesége és disszonáns zenéi miatt is nem kívánatosnak minősített Paul Hindemith, a koncentrációs táborban elhunyt Erwin Schulhoff és a szintén zsidó családból származó Kurt Weill művei szólalnak meg a koncerten. A brácsaverseny szólóját a harmincévesen a Gramophone által az év fiatal művészének választott brácsaművész és karmester, Maxim Rysanov játssza, a dalokat a New York Times, a Guardian és a BBC Music Magazine kritikusa szerint is lenyűgöző Nora Fischer énekli.

Viktor Trivas 1931-es allegorikus alkotása, a háborúellenes Senkiföldje című film öt különböző nemzetiségű ember összesodródásáról, összezártságáról és összetartásáról szól az első világháború kitörésekor. Eisler négytételes szvitet írt saját filmzenéjéből. Az előjáték után zsidó dallamokra épülő capriccio következik, az andantét követően pedig induló zárja a művet és a filmet is.

A virtuóz brácsás Hindemith Der Schwanendreher című darabjának három tétele egy-egy régi német népdalon alapul, szembeállítva a múlt értékeit az akkori jelen viszályaival. A cím egyrészt egy hattyúforgató szakácssegédre utal, másrészt egy vándormuzsikusra, aki mesél a régi időkről. A neoklasszikus mű zenekari szólamainak különlegességét a hegedűk és brácsák hiánya adja.

Szvit az új stílusban – szólt Schulhoff zenekarra írt 1921-es Jazz-szvitjének eredeti címe. A csodagyereknek induló jazz-zongorista szerző nonszensz verssel vezeti fel hattételes művét. A nyitó Ragtime paródiaként értelmezhető, a Valse Bostont tétova keringőnek is nevezik, a Tangó a szokásosnál kevésbé érzéki, a Shimmy az amerikai énekes-színésznő, Gilda Grey tánc közben kivillanó kombinéjáról kapta a nevét, a Step egy szűk percnyi ütőszene, a Jazz pedig a darab szinkópás fináléja.

A hangversenyt Kurt Weill népszerű dalai zárják. Elsőként a nácik által betiltott 1928-as Koldusopera egyik leghíresebb, François Villon szövegén alapuló dala szólal meg, amelyben Jenny, a szobalány kalózokkal tervezett bosszúfantáziáját hallhatjuk.

Az elsöprő siker után egy évvel Weill felkérést kapott egy hasonló műre. A Happy End ugyan megbukott, de a darab elején elhangzó bandita-ünneplés, a Bilbao-dal hamar kabaré sztenderddé vált. A koncert végén megszólaló matróztangó a mű főhőse, az Üdvhadsereg hadnagya, Lilian Holiday zavaros múltját meséli el.

Ugyancsak tartalmaz tangókat – valamint indulót és foxtrottot – a Jacques Deval A préda (Marie Galante) című regényére írt 1934-es Panamai szvit. A tánctételeket az elfeledett halottaknak, háborúk és bűncselekmények áldozatainak emléket állító 1928-as Berlini rekviem intim kíséretű részlete ellensúlyozza.