Paul Hindemith

Paul Hindemith (1895-1963) német zeneszerző, karmester, zenetudós és zenepedagógus, hegedű- és brácsaművész, a 20. század zenéjének megkerülhetetlen alakja. Pályája első szakaszában keletkezett műveit új, szokatlan hangvételük, rikító disszonanciáik és különös, dzsesszes ritmusviláguk miatt a konzervatív koncertközönség polgárpukkasztónak érezte. Az új zene úttörőjének számított, művei rendre megszólaltak a kortárs zene egyik legfontosabb fórumán, a Donauschingeni Zenei Napokon. A nemzetiszocialista Németországban „kultúrbolsevizmussal” vádolták, zenéjét „elfajzottnak” nevezték, 1934-ben betiltották rádiós sugárzását, később nyilvános előadását is. Hiába vette védelmébe híres újságcikkében a korszak egyik legnagyobb tekintélyű karmestere, Wilhelm Furtwängler, a náci rezsim üldözte Hindemithet, aki először Törökországban vállalt állást, ahol létrehozta az ankarai konzervatóriumot, majd 1938-ban Svájcba, később az Egyesült Államokba emigrált. Kompozíciós stílusa az évek során sokat „szelídült”, a neoklasszicizmus jegyeit vette fel. Bár Hindemith 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, 1953-ban visszatért Európába, Svájcban telepedett le, és 1957-ig felváltva a Yale-en és a Zürichi Egyetemen tanított. Utolsó éveiben dirigált és komponált. Személyében nagy újítót, a zenét az elmélet és a gyakorlat felől egyaránt megközelíteni képes, univerzális muzsikust tisztelt a világ. Az operától a kamarazenéig, szimfonikus és versenyművekig szinte minden műfajban korszakos művek fűződnek a nevéhez.