hun/ eng
keresés
kosaram
Nagyzenekari koncert: Beethoven, Mahler

Program

Ludwig van Beethoven:

6. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, Op. 68

SZÜNET

Gustav Mahler:

Dal a Földről

Közreműködők

Vezényel

Szólista

További információ

Bérletek

  • REINER B BÉRLET
  • REINER A BÉRLET

Az esemény körülbelül 2,5 óra hosszúságú.

Az eseményről

Az ember természethez és létezéshez való viszonya olyan megfoghatatlan, hogy rendre csak a művészeten keresztül sikerül megközelíteni. Koncertünk is erre tesz kísérletet. Beethoven a 6. szimfóniában a „vidéki élet emlékeit” idézi fel, miközben sokat elárul saját természetimádatáról is. Mahler a Dal a Földről esetében még tovább megy: a mű egy sok veszteséget elszenvedő, a vallásban és művészetben megnyugvást találó halandó rácsodálkozása az élet szépségeire, és egyben búcsú is. „Valami, amire valószínűleg nincsenek szavak” – írta a halála közeledtét érző szerző. A szimfónia énekes szólistái a BFZ visszatérő vendégművészei: a „hangjával a mennyek kapuit nyitogató” osztrák Elisabeth Kulman és „a szöveg átadásában végtelenül finom és kifejező” brit Andrew Staples.

A „Pastorale” szimfónia Beethoven elmondása szerint sokkal inkább a vidékkel kapcsolatos érzések kifejezése, mintsem konkrét tájképek lefestése. A komponista sokat kirándult, szeretett távol lenni a nagyvárostól – ezt a szimfóniát is Heiligenstadtban fejezte be 1808-ban. A darab öt tétele saját címet kapott. Az elsőben (Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor) a rövid motívumok ismételgetése a természet apró részleteinek végtelenségét jelzi. A Jelenet a pataknál és madárcsicsergés című lassú tételben a vonósok közösen keverik ki a csobogás hangzását, a fuvola fülemülét, az oboa fürjet, a két klarinét pedig kakukkot imitál. A falusi bandák sutaságát is megjelenítő scherzót (Vidám paraszti mulatság) a pár csepp esőtől a hatalmas villámlásokig duzzadó Vihar követi, majd miután a dörgések elhalkulnak és kisüt a nap, himnikus Pásztorének zárja a művet.

A kilencedik szimfóniák átkától tartva Mahler nem illette számmal soron következő szimfóniáját, helyette a Dal a Földről címet adta neki. Ötéves lányának elvesztése és saját szívbetegségének diagnosztizálása után kezdett bele a komponálásba. Két énekes szólistával egészítette ki a zenekart, és Hans Bethge A kínai fuvola című kötetéből kölcsönzött verseket hozzá, amelyek segítettek számára túljutni a holtponton. Az életnek állított gyönyörű emlékmű hat tételből áll. A Bordal a földi nyomorúságról mesélője a halálra emeli poharát, az Őszi magány terjedelmes oboaszólója letargikus tételt vezet be. A kínai pentatonnal színezett idillt (A fiatalságról) nosztalgikus zene követi indulószerű közjátékokkal (A szépségről). A lemondó Tavaszi részegség után az egyórás Búcsú zárja a művet.

Érdekességek Beethoven szimfóniáját 1808. december 22-én mutatták be Bécsben, a szerző vezényletével, Mahler szimfóniájának posztumusz premierjére 1911. november 20-án került sor Münchenben (szólisták: Sara Cahier és William Miller, karmester: Bruno Walter); a Fesztiválzenekar Beethoven művét legutóbb 2011. január 17-én Dublinban, a Dal a Földről-t 2018. május 18-án Bruggében játszotta, mindkét koncertet Fischer Iván vezényelte, a Mahler-mű szólistája Elisabeth Kulman és Robert Dean Smith volt.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1808-ban megjelent Johann Gottlieb Fichte német filozófus Beszédek a német néphez című könyve, amelyben a napóleoni Franciaország expanziós törekvéseivel szemben támogatta a német nacionalizmust / Johann Nepomuk Hummel osztrák zeneszerző 1808-ban megírta Op. 38-as zongoraszonátáját / Jean-Auguste Dominique Ingres francia festő 1808-ban megfestette Fürdő nő című képét / 1911. szeptember 14-én Kijevben merénylet áldozata lett Pjotr Sztolipin orosz miniszterelnök / 1911-ben megjelent Guillaume Apollinaire francia költő első verseskötete, a Bestiárium, avagy Orpheus kísérete / Piet Mondrian holland festő 1911-ben megfestette Szürke fa című képét

Teljes leírás