Jordi Savall élő legenda, a régizene koronázatlan királya. A Fesztiválzenekar barokk együttesével közös koncertjén a vihar, a mennydörgés és a víz dicséretét juttatja főszerephez a tőle megszokott energiával és meghökkentő eszközökkel.

A vihar ábrázolása hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a művészeket. A koncerten angol, francia, itáliai és német példákon, operai, tánchoz írt vagy tisztán hangszeres zenéken keresztül ismerhetjük meg, milyen sokféle megoldás született a barokkban erre a témára. Matthew Locke, a 17. század egyik legjelentősebb angol szerzője egy olyan korabeli operához írt hangszeres számokat, amely Shakespeare A vihar című darabjából készült. A függöny felgördülése előtt a sok­ koló erejű zene azonnal letaglózza a hallgatót.

Jean-Féry Rebel szintén már az első hanggal feltűnést kelt az elemekről, vagyis a teremtésről szóló – s ezzel Haydnig előre mutató – szvitjében. A káoszt a skála összes hangjának egyidejű, merészen disszonáns megszólaltatásával érzékelteti, ebből születik meg egyetlen hangban a rend.

„Egész szakmai előéletemet 1965 óta azzal töltöttem, hogy Marin Marais zenéjén keresztül egyre mélyebbre hatoljak a barokk zene világába” – vallotta Savall. Az Alcyone című, tengerészekről és istenekről szóló opera és a belőle készült szvit csúcspontja egy tengeri vihar.

A tomboló természet fontos szerepet játszik Vivaldi A négy évszak című ciklusában is. A programcímekkel és szonettekkel ellátott sorozatból ezúttal A tél szólal meg, amelyben a mozdulatlan fagytól a pusztító viharig sok minden megjelenik. A koncertet békésebb hangzás, Telemann „Hamburgi apály és dagály” alcímű vízizenéje zárja. A vizet magasztaló tíztételes ünnepi szvitben istenségek bukkannak fel, természeti csodák jelennek meg.