A legtöbb koncertjén váratlan, új hangzásokkal szólaltat meg ismert műveket. Biztos vagyok benne, hogy a budapesti hangversenyei előtt nem fedi fel előttem a titkot, milyen plusszal készül Mendelssohn e-moll hegedűversenyéhez.

Guy Braunstein: Néha valóban új kadenciát adok hozzá egy-egy darabhoz, de nem ebben az esetben, amikor Mendelssohnt játszom. Mendelssohn tökéletesre írta meg ezt a hegedűversenyét, ehhez sem hozzáadni, sem elvenni nem szabad semmit. Úgy kell eljátszani, ahogy le van írva. Nem érzem szükségét, hogy egy kicsit is változtassak rajta. Bevallom, egyszer megpróbáltam, de inkább visszatértem az eredeti formához.

Milyen érzéseket táplál Mendelssohn iránt, és különösen ez iránt a csodálatos romantikus darab iránt?

G. B.: Mendelssohn egészen új stílust hozott a zenetörténetbe. Nagyon fontos tudni, hogy zsidó gyökerei nagy hatással voltak a zenéjére. Híres zsidó családból származott, melynek köszönhetően zsidó elemekkel gazdagította a germán zenei stílust, amely elsősorban Beethoventől eredt. Mendelssohn rendkívül eredeti művész volt. Amit ő csinált, az nem hasonlított semmi korábbihoz – sem Beethoven, sem Schubert, sem senki más zenéjéhez. Eredeti volt és nagyon friss.

Hogy fogadják a szólisták a hegedűverseny indítását, ahol a hegedű rögtön megszólal, még mielőtt a zenekar egyetlen hangot is játszana? Ez szokatlan a hegedűversenyeknél.

G. B.: Igen, ez is egyedülálló, hogy a darab hegedűszólóval kezdődik. Abban az időben különösen újdonságnak számított. Vannak is erről vicces történetek: olyan nagy hegedűművészekről, mint Jasha Heifetz vagy Fritz Kreisler is tudjuk, hogy mindig idegesek lettek a versenymű elejétől. Azt állították, hogy Mendelssohn ezzel a felütéssel szándékosan sokkolni akart mindenkit, beleértve a szólistát is.

Önt is sokkolja?

G. B.: Nem, nekem nagyon tetszik. Ahogy az egész zeneművet, a kezdést is közel érzem magamhoz.

Amikor tegnap felhívtam, épp Aix-en-Provence-ba tartott, hogy Fischer Ivánnal és a Fesztiválzenekarral muzsikáljon koncertmesterként. Jól tudom, hogy az elmúlt tíz évben, miután eljött a Berlini Filharmonikusoktól, csak a BFZ meghívásának tett eleget?

G. B.: Igen, ez az igazság.

Ezt mivel magyarázza?

G. B.: Egyszerű. Szerintem ez a legkülönlegesebb zenekar a világon. Nem szeretek sportmetaforákat használni, de szilárdan hiszem, hogy a Fesztiválzenekar az az együttes, ami az általam ismertek közül a legtisztább zenei élményt nyújtja az egész világon.

A BFZ áprilisi budapesti koncertjein szólistaként lép fel, a hangversenyeket pedig izraeli kollégája, Daniel Oren vezényli majd. Ön karmesterként épp olyan ismert, mint szólistaként. Előfordul néha koncert közben, hogy úgy érzi, ha Ön vezényelne, másképp csinálná?

G. B.: Bár Daniel Oren valóban földim, és találkozhattunk is volna, hiszen – ha jól tudom – együtt jártam iskolába a testvérével, eddig mégis elkerültük egymást. Persze sokat tudok róla, hiszen nagyon ismert, jó zenész, és biztos vagyok benne, hogy jól kijövünk majd. Visszatérve az eredeti kérdésre: nagyon szeretek főzni a saját konyhámban a feleségemnek és a gyerekeimnek, de azt is épp úgy élvezem, ha néha elmegyek valaki máshoz és megkóstolom a főztjét. Így vagyok a karmesterekkel is.

Van értelme feltennem a kérdést, hogy a hegedülést vagy a vezénylést szereti jobban?

G. B.: Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, mert van néhány dolog, amit soha nem tudnék elengedni. Ez a karmesterség, a szólóhegedülés és a vonósnégyesem. Ezeket a tevékenységeket nem tudom szétválasztani egymástól – mind szorosan hozzátartoznak a személyiségemhez.