A Budapesti Fesztiválzenekar fél év után tér vissza a hangversenytermekbe, szeptemberben a tervek szerint tizenegy koncertet adnak. Az együttesnél az összes muzsikuson és stábtagon elvégezték a PCR-tesztet, mely alapján mindenki egészségesen vágott neki a felkészülésnek az új hangversenyszezonra. A különleges helyzetre reagálva Fischer Iván egy akusztikajavító maszkot talált fel, amit hamarosan a közönség is kipróbálhat.
„Csodálatos, hogy újra zenélhetünk Önöknek! A próbák alatt szíven ütött, milyen fantasztikus élmény végre az egész zenekart együtt hallani” – mondja Fischer Iván karmester, aki az évadkezdés alkalmából az énekhang és a zenekar kapcsolatát helyezi a középpontba. A Mahler, Beethoven és R. Strauss műveit felvonultató koncertek után szeptember 15-én kezdődik az Európai Hidak fesztivál, ahol idén a brit kultúra szépségeit mutatják meg együtt a Müpával.
Fischer – abból a mozarti elvből kiindulva, hogy a szükségből erényt kell kovácsolni – egy újfajta, akusztikajavító maszkot is feltalált (videó a maszkról itt). Ezzel az elképzelések szerint a zenekar hangzása teltebben és szebben érvényesül majd. A különleges eszközt szeptember 10-től a közönség is kipróbálhatja a koncerttermekben. A maszk előrendelhető a rendeles@bfz.hu e-mail-címen.
A Fesztiválzenekar a világjárvány elleni védekezésre való tekintettel három fontos dolgot kér közönségétől, melynek további részleteiről honlapjukon olvashatnak.
- A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeit tünetmentes nézők látogathatják. A testhőmérsékletet belépéskor ellenőrzik.
- A kezeket a koncertterembe történő belépés előtt az ajtóknál mindenkinek fertőtlenítenie kell, melyhez érintésmentes kézfertőtlenítőt biztosítanak.
- Az előcsarnokban és a koncertteremben is kötelező a maszk viselése, melynek a szájat és az orrot is takarnia kell.
A BFZ mindent megtesz közönsége biztonsága érdekében: a koncertteremként is funkcionáló próbatermükben minden hangverseny előtt fertőtlenítik a mosdók, pultok, kilincsek felületeit és szellőztetik a termet. A zenekarnál kizárólag tünetmentes dolgozók és muzsikusok vehetik fel a munkát.
Az együttes első visszatérő programját szeptember 10-én és 11-én hallgathatják meg a Müpában, a koncerteken Beethoven 4. szimfóniája hangzik el, majd részleteket hallhatnak Richard Strauss Ariadné Naxos szigetén című operájából. A szeptember 13-i koncert a természet és a zene kapcsolatáról szól: a délutáni hangversenyen Beethoven 6. (Pastorale) szimfóniája és Mahler Dal a Földről című dalciklusa szólal meg.