Igazi nemzetközi repertoárral: orosz, magyar és cseh zenével érkezik Baszkföldre a Budapesti Fesztiválzenekar. A koncertet Prokofjev eredeti héber témákra írt kamaranyitányának zenekari változata vezeti fel és Dvořák egyik leghíresebb műve zárja. A kettő között a zenetörténet egyik legnehezebb hangszeres darabja, Bartók 2. hegedűversenye szólal meg a Fischer Iván szerint „iszonyú ötletes és néha provokatívan eredeti, hallatlan fantáziájú hegedűs”, Patricia Kopatchinskaja szólójával. Szólista és mű izgalmas viszonyára számíthat a közönség, hiszen, ahogy az Irish Times kritikusa fogalmaz, a művész „énekel, sír, táncol, hízeleg és flörtöl a hangszerével… Hegedülése nem is igazán hangszeres játék, sokkal inkább saját maga kiterjesztése”.

Prokofjev szinte soha nem használt műveihez népzenei vagy más szerzőtől kölcsönzött dallamokat. Ezért foglal el különleges helyet életművében héber témákra írt nyitánya, amely nem puszta stílusgyakorlat, hanem valódi héber dallamok feldolgozása. Megalkotására 1919-ben az Egyesült Államokban Simeon Bellison klarinétművész kérte fel a szerzőt, és inspiráció gyanánt egy daloskönyvet is adott neki. Prokofjev visszadobta a felkérést, majd mégis beleszeretett a dallamvilágba, és egy nap alatt felvázolta, majd kevesebb mint két hét alatt véglegesítette az eredetileg klarinétra, vonósnégyesre és zongorára megálmodott művet, amely két témát mutat be és dolgoz fel alaposan, a klezmer világát idézve.

Bár Bartók sosem tette nyilvánossá korai művét, harminc évvel későbbi alkotása, az általa egyetlennek tartott hegedűversenye mégis másodikként vonult be a köztudatba. A felkérés klasszikus hegedűversenyre szólt, Székely Zoltán hegedűművésztől kapta 1936-ban. A szerző variációs darabot szeretett volna írni, az eredmény a „Két szál pünkösdrózsa” dallamát tételeken át variáló háromtételes zene lett. Az első tételt különleges hegedűtechnikák, tizenkét hangú, de tonális téma és negyedhangok jellemzik. A lassú tétel 9/8-os variációsorozatát verbunkos elemekkel tűzdelte meg Bartók, majd a nyitótétel szabad variációjának tekinthető ördögi rondó zárja a művet.

A 7. szimfónia sokak szerint Dvořák legsikerültebb darabja. A szerző Brahms 3. szimfóniájának hatására döntött úgy, hogy öt év után újra komponál a műfajban. „Nincs benne egyetlen felesleges hang sem” – írta kiadójának. A zenében a forrongó cseh politikai indulatok ugyanúgy megjelennek, mint a szerző békés, harmonikus hazaszeretete. Az első tétel váratlanul halk és lírai nyitódallama a prágai vasútállomáson sétálva „találta meg” a szerzőt; a lassú tételben nemrég elvesztett édesanyját és fiatalon elhunyt legidősebb lányát siratja el. Az élénk, mégis melankolikus scherzo után egzotikus finálé zárja a művet.