hun/ eng
keresés
kosaram
DSC_2803.jpg

Program

Dr. Fényes Gabriella „Hallható múlt” című előadása az Aquincumi Múzeum világhírű leletét, az aquincumi orgonát mutatja be.

További információ

Az esemény körülbelül 1,0 óra hosszúságú.

Az eseményről

Június 12-i rendezvényünkön már az új évadra szóló jegyeink is megvásárolhatók: az egész napos BFZ zenei vásár és családi napon óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal várjuk gyerekeiket, unokáikat, miközben Önök az új évadra szóló bérleteink mellett első alkalommal a 2021/22-es szezon jegyeit is megvehetik, akár Kakaókoncertekre, akár a nemzetközi sztárokat felvonultató nagyzenekari hangversenyekre, vagy az új Iván mesél koncertjeinkre.

Rendezvényünkre a belépés a felnőttek részéről védettségi és személyi igazolványhoz kötött, a zárt térben rendezendő koncerteken maszk viselése is kötelező.

A koncerteket a múzeum különböző helyszínein tartjuk meg.

A helyszín megközelíthetőségéről itt olvashatnak. A MÚZEUM CSAK A ZÁHONY UTCAI KAPU FELŐL LÁTOGATHATÓ.

Az inkább felnőtteknek szóló, két kamarakoncertünk regisztrációhoz kötött, amely az adott koncert oldalán lehetséges, alább.

Az új évad szezonfüzetét itt, a bérleteket itt találják. Áraink és további információ jegyeinkről és bérleteinkről ezen az oldalon.

BFZ ZENEI VÁSÁR TÉRKÉP_2022.JPG

Teljes leírás