A Budapesti Fesztiválzenekar és az Orchestra Giovanile Luigi Cherubini muzsikusainak közös ravennai kamaraestjén képviseli magát a klasszikus éjszakai zene, a barokk concerto és a romantikus szerenád. Az elsősorban egyházzenei alkotásairól ismert Michael Haydn méltatlanul elhanyagolt szerző, pedig Mozart is sokat tanult tőle – nekünk is érdemes odafigyelnünk rá. Darabjának alcíme (Quintetto concertant) kiválóan utal az öt szólam egyenrangúságára. Johann Sebastian Bach hegedűre és oboára írt versenyműve sokak számára talán más hangszerelésben ugrik be, pedig ez az eredeti változat. A darab ezúttal a BFZ-vel rendszeresen fellépő Victor Aviat és a Cherubini zenekar hegedűse, Valentina Benfenati szólójával szólal meg. A Pilz János vezette koncertet Csajkovszkij Mozartot és Haydnt is eszünkbe juttató kamaraműve zárja.

Michael Haydn ismertsége fényévekkel elmarad világhírű bátyjáétól, pedig életműve mennyiségben – és nem egyszer minőségben is – felveszi vele a versenyt. C-dúr vonósötösét például sokáig tévedésből Joseph Haydnnak tulajdonították. A notturnóként (éjszakai zene) ismert négytételes mű 1773-ban született. Az ünnepélyes, páratlan lüktetésű nyitányt a regiszterek közti felelgetések teszik izgalmassá. A tétel végi elhalkulást váratlan hangsúlyok törik meg. A variációszerű lassú tételben madártársalgásra emlékeztető trillák és dallamok szólnak pengetett kíséret felett, majd a tipikus menüett és annak cincogó motívumra épülő triója után az „egerek” játékos fináléval zárják a művet.

Lipcsei korszaka alatt az egyházzenei kötelességeitől elhavazott Bach számos korábbi versenyművét dolgozta át ahelyett, hogy eredetit komponált volna. Ilyen darab az 1730 körül született, BWV 1060 jegyzékszámmal ismert darab is, amelyet két csembalóra és vonóskarra írt a szerző. Mint később kiderült, a mű alapjául egy hegedűre és oboára készült concerto szolgált, amely azonban elveszett. A rekonstruált ősváltozatot azóta a kétcsembalós verzióval egyenrangúnak tekintik. Ahogy az a korabeli concertóknál megszokott, a d-moll mű háromtételes. Nyitó- és zárótétele gyors tempójú, középpontjukban a két szólóhangszer felelgetése és párbeszéde áll. A kettő közt helyet foglaló lassú tételben a széles dallamok kapják a főszerepet.

Az 1880-ban keletkezett Vonósszerenád Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja. Eleinte szimfóniát, pontosabban vonószenekari szvitet, valamint vonósnégyest tervezett, végül az aranyközépútban állapodott meg. „Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot” – írta kiadójának. A Mozart stílusa előtt tisztelgő mű négy, alcímmel ellátott tételből áll. A „Darab szonatina-formában” fináléban is visszatérő lassú bevezetése ad keretet a műnek. A scherzo szerepét betöltő „Keringő” és az egyetlen romantikusan szárnyaló témára épülő „Elégia” önállóan is kedvelt koncertdarabok, utóbbiból izgalmas átvezetést követően érjük el a „temarusso”, vagyis orosz témára épülő finálét.