Az ember természethez és létezéshez való viszonya olyan megfoghatatlan, hogy rendre csak a művészeten keresztül sikerül megközelíteni. Koncertünk is erre tesz kísérletet. Beethoven a 6. szimfóniában a „vidéki élet emlékeit” idézi fel, miközben sokat elárul saját természetimádatáról is. Mahler a Dal a Földről esetében még tovább megy: a mű egy sok veszteséget elszenvedő, a vallásban és művészetben megnyugvást találó halandó rácsodálkozása az élet szépségeire, és egyben búcsú is. „Valami, amire valószínűleg nincsenek szavak” – írta a halála közeledtét érző szerző. A szimfónia két énekes szólistája a „hangjával a mennyek kapuit nyitogató” osztrák Elisabeth Kulman és „a szövegben rejlő valamennyi képiségre érzékeny” brit Toby Spence.

A „Pastorale” szimfónia Beethoven elmondása szerint sokkal inkább a vidékkel kapcsolatos érzések kifejezése, mintsem konkrét tájképek lefestése. A komponista sokat kirándult, szeretett távol lenni a nagyvárostól – ezt a szimfóniát is Heiligenstadtban fejezte be 1808-ban. A darab öt tétele saját címet kapott. Az elsőben (Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor) a rövid motívumok ismételgetése a természet apró részleteinek végtelenségét jelzi. A Jelenet a pataknál és madárcsicsergés című lassú tételben a vonósok közösen keverik ki a csobogás hangzását, a fuvola fülemülét, az oboa fürjet, a két klarinét pedig kakukkot imitál. A falusi bandák sutaságát is megjelenítő scherzót (Vidám paraszti mulatság) a pár csepp esőtől a hatalmas villámlásokig duzzadó Vihar követi, majd miután a dörgések elhalkulnak és kisüt a nap, himnikus Pásztorének zárja a művet.

A kilencedik szimfóniák átkától tartva Mahler nem illette számmal soron következő szimfóniáját, helyette a Dal a Földről címet adta neki. Ötéves lányának elvesztése és saját szívbetegségének diagnosztizálása után kezdett bele a komponálásba. Két énekes szólistával egészítette ki a zenekart, és Hans Bethge A kínai fuvola című kötetéből kölcsönzött verseket hozzá, amelyek segítettek számára túljutni a holtponton. Az életnek állított gyönyörű emlékmű hat tételből áll. A Bordal a földi nyomorúságról mesélője a halálra emeli poharát, az Őszi magány terjedelmes oboaszólója letargikus tételt vezet be. A kínai pentatonnal színezett idillt (A fiatalságról) nosztalgikus zene követi indulószerű közjátékokkal (A szépségről). A lemondó Tavaszi részegség után az egyórás Búcsú zárja a művet. A sok helyütt kamarazenei hangulatot árasztó alkotásból Arnold Schönberg készített kisebb zenekarra szánt áthangszerelt változatot, amely a szűkebb apparátus ellenére megőrizte a Mahler-zenében rejlő valamennyi színt és árnyalatot.