hun/ eng
keresés
kosaram
Így még soha nem vezényelték a Budapesti Fesztiválzenekart

Közlemény

Így még soha nem vezényelték a Budapesti Fesztiválzenekart

Ritkán nyílik lehetősége valakinek arra, hogy megvalósítsa régen dédelgetett, gyerekkori álmait. A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa négy embernek most biztosan segít ebben. Először hirdettek amatőröknek karmesterpályázatot, melynek eredményeként egy jogász, egy aneszteziológus, egy korrepetitor és egy csellóművész vezényelheti 2020. február 2-án a Beethoven-maratonon a Budapesti Fesztiválzenekart a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben – telt ház előtt.

Füzi Nóra korrepetitor (1. tétel), dr. Molnár András jogász (2. tétel), Szabó Péter csellóművész (3. tétel) és dr. Harkányi Árpád aneszteziológus (4. tétel) vezénylik a BFZ és a Müpa közös Beethoven-maratonján a zeneszerző 7. szimfóniáját a több mint 1500 fős Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége előtt.

A kétfordulós pályázaton 117-en indultak, a második fordulóba pedig 13-an jutottak tovább – közülük választotta ki a háromtagú zsűri (Dubóczky Gergely, Cser Ádám és Vass András karmesterek) a négy befutót. Ebben a körben is nagyon színes volt a mezőny. A versenyzők között volt marketingigazgató, gyermekpszichológus, gépészmérnök, szerszámtervező mérnök, zongora és fuvola szakos zeneakadémista és pénzügyi szakember is.

„Függetlenül attól, ki honnan érkezett, a Beethoven iránti rajongás közös pont volt” – nyilatkozta Dubóczky Gergely, a zsűri elnöke. „Felüdülés volt azt látni, hogy csak a zene van” – tette hozzá Cser Ádám. Ahogy pedig kollégájuk, Vass András fogalmazott: „Ámultunk és bámultunk. Volt olyan, aki olyan felszabadultsággal vezényelte a 4. tételt, hogy nem hittünk a szemünknek.”

A négy győztesre a következő hónapokban egyéni mentorálás vár, hogy a zenekari próbára és a február 2-i koncertre maximálisan felkészülve érkezzenek.

A Beethoven-maratonról

A Müpa és a BFZ közös maratonján korábban Csajkovszkij, Bach, Beethoven, Bartók, Mozart, Schubert, Dvořák, Stravinsky, Mendelssohn és Schumann, Brahms, Leonard Bernstein, majd Debussy és Ravel voltak a főszereplők. Idén a klasszikus zene egyik legnagyobb szupersztárja, Ludwig van Beethoven zenéje áll a középpontban, a legendás komponista születésének 250. évfordulóján.

A maratoni napon olyan együttesekkel találkozhatunk, mint az Óbudai Danubia Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Vonósok vagy a Pannon Filharmonikusok. A BFZ művészei a zárókoncert mellett kamarakoncerttel is készülnek a közönségnek, és gyerekkoncert is színesíti a programot.

A Beethoven-maraton egyes programjaira néhány jegy még elérhető ezen linken, az esemény zárókoncertje telt házas.