Turné: Salzburgi Ünnepi Játékok

Útkeresgélés – így foglalhatnánk össze egy szóval a koncerten megszólaló három mű hátterét. A műsort Schubert nyitja, aki amellett, hogy feltalálta a német dal műfaját – több mint 600-at írt –, hat szimfónia után eljutott egy egészen új zenekari nyelvhez, még ha nem is sikerült befejeznie a művet. Az ugyancsak a saját hangját keresgélő, de még épp rá nem találó Kurtág György bartóki brácsaverseny-tétele folytatja a színes műsort Lawrence Power szólójával. A brit brácsaművészt hajlékony hangjai, gazdag kifejezőeszköztára és a közönséggel való szuggesztív kapcsolattartása miatt dicséri a nemzetközi sajtó. A koncert második felében a mélyhegedű titánja után egy másik „Titán”, Mahler Budapesten bemutatott terjedelmes érzelempalettája, az 1. szimfónia zárja a Budapesti Fesztiválzenekar salzburgi vendégjátékát.

Noha befejezetlennek hívjuk, a 8. szimfónia a maga két elkészült grandiózus tételével kerek egészet alkot. Schubert 1822-ben, ereje teljében kezdett a mű komponálásába, ám a halálát is okozó betegség első jelei miatt félbehagyni kényszerült azt. A premierre csak szűk negyven évvel a szerző halála után került sor. Az első tétel mélyvonósokon megszólaló nyitótémája azonnal baljós hangulatokba kalauzol minket. Később a valamivel pozitívabb főtéma többször is fájdalmasan megszakad, és csak a tétel legvégén érezni némi reményt. A második tétel hangulata még bizonytalanabb. Érzékeny ppp hangzások váltakoznak drámai kitörésekkel, de a tétel – és ezzel a darab – emelkedett hangon fejeződik be.

Kurtág Györgyöt zenei miniatűrjeinek összetéveszthetetlenül egyedi stílusáról ismeri a világ. A kortárs nyugati zene Párizsban való megismerését azonban egy itthoni alkotói korszak előzte meg. Ennek záróköve volt az a Brácsaverseny, amellyel Kurtág Bartók kései stílusa előtt tiszteleg, és amellyel 1954-ben Erkel-díjat nyert. Nyugodt, lírai első tétele önálló koncertdarabként is gyakran megszólal. A tétel legfőbb építőköve a brácsa főtémájának jellegzetes tritónusz hangköze – ezt nevezték párszáz évvel korábban az ördög hangközének.

A szimfóniaírás Beethoven után soha többé nem lehetett már szimpla rutin. A szerzők nehezebben szánták rá magukat, hogy a műfajban alkossanak, és ha nekifogtak is, rengeteg vázlat, több változat és – a levelezések tanúsága szerint – folyamatos vívódás lett az eredmény. Meg persze remekművek. Mahler 1887 legvégén kezdett el dolgozni első szimfóniáján, amelyet kezdetben programmal ellátott, öttételes szimfonikus költeménynek szánt. „A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Magába kell foglalnia mindent” – írta Sibeliusnak. Ez a mentalitás tükröződik a tételeken át ívelő, egymással rokonítható motívumokban, önidézetekben, stiláris kirándulásokban, illetve a változatos hangszerelésben is. A mű meglepően hosszú lassú bevezetéssel indul. A témafoszlányokból fokozatosan jutunk el a darab főmotívumához. A törölt – és azóta önálló koncertdarabként élő – Blumine helyére a második tételben energikus scherzo lépett, amelyet különleges lassú tétel követ: nagybőgőn megszólaló gyermekdal, klezmer- és katonazene. A darabot eleinte tragikus hangú, végül diadalmas és szenvedélyes finálé zárja.