Turné: Montpellier

A romantika három ikonja, egy érzelmes közjáték, egy világhírű hegedűverseny és a Rajna hangjai kerülnek a Budapesti Fesztiválzenekar Montpellier-i műsorára. A koncert első hangjai a megemlékezés hangjai: Brahms nyugalmat kereső siráma a zenekar májusban elhunyt szólamvezető oboistája, Victor Aviat hangszerelésében és emlékére hangzik el. A program magjában helyet foglaló versenymű, a technikás nyitótételből, éneklő áriából és a Szentivánéji álom hangulatát idéző fináléból álló Mendelssohn-darab Renaud Capuçon szólójával hallható, aki nem először áll a BFZ elé. Claudio Abbado egykori koncertmestere 1737-es Guarneri-hegedűjén hozza el mély és árnyalt hangszíneit, és azt a virtuozitást, amelyért a közönség és a kritikusok egyaránt szeretik. A műsort Schumann pozitív életélményekből fogant, egy békés folyóparti kirándulásnak emléket állító szimfóniája zárja.

A skót balladában Lady Anne Bothwell fiát altatva siránkozik sorsán. Miután hűtlen kedvese elhagyta, egyedül és szégyenben kénytelen felnevelni házasságon kívül született gyermekét. A ballada refrénjeként minden versszak végén feltűnő sorokban Lady Anne megszakítja történetét, hogy elringassa kisfiát. Ez a refrén került fel Brahms Esz-dúr intermezzójának élére; ez a keserédes hangulat, a fájdalom és a vigasztalás, a düh és a megnyugtatás kettőse hatja át az eredetileg zongorára írt sorozat nyitódarabját. Az 1892-ben írt és megjelentetett mű békés andante tempóban, a belső és szélső szólamok szövevényes játékával – ezúttal zenekari hangszínekkel gazdagítva szólal meg.

Tizenhárom évesen írt – és nem is rosszul sikerült! – hegedűversenye után Mendelssohn több mint másfél évtized múltán nyúlt csak újra a műfajhoz. A komponálást más munkák és betegségek lassították, így végül csak hat évvel később, 1845-ben fejeződött be. A szerzőnek, bár maga is kiválóan játszott a hangszeren, technikai kérdésekben mindvégig segítségére volt hegedűs barátja, Ferdinand David, aki a darab címzettje is lett. Az eredmény Mendelssohn utolsó nagyobb zenekari műve: egy egyszerűen építkező, de nagyon is újító hegedűverseny. Zenekari bevezető helyett a szólista kezd az első tétel elején, sőt virtuóz kadenciáját is előbb hozza, mint azt a tétel formája sugallná. Nem csak a hegedűs türelmetlen ebben a versenyben: a három tematikusan is rokonságot mutató tétel szünet nélkül, különböző átkötésekkel követi egymást. A Dalok szöveg nélkül világát idéző lassú tétel után életvidám, trombitafanfárral induló finálé zárja a művet.

Életének egyik nehéz periódusából a Düsseldorfban elnyert városi zeneigazgatói állás rángatta ki Schumannt, aki boldogan kirándult feleségével új Rajna menti otthonának környékén. Az élményekből szimfónia született „A rajnai élet egy darabja” címmel, és bár a szerző később visszavonta a programot, a „Rajnai” jelző örökre rajta ragadt művén. Noha az 1851-ben a szerző vezényletével bemutatott darab a hármas számot viseli, valójában Schumann negyedikként elkészült szimfóniája, amelyet igen vegyesen fogadott a korabeli közönség. A hősies témával induló nyitótétel természetzenéjét ländler és bordal színezte mérsékelt tempójú tétel követi, a scherzo és a variációs forma keveréke. Ezután statikus harmóniáival, timpanit és rezeket nélkülöző visszafogott hangszerelésével nyugalmat árasztó lassú tétel szól. Schumann plusztételt szúrt be a finálé elé; a kölni dóm ihlette ünnepélyes, „katedrálistételnek” is nevezett, archaizáló zenében megszólalnak a harsonák. Végül könnyed, táncos finálé zárja a darabot, visszahozva a nyitótétel derűs hangulatát.