A világ legjobbjai a skót fővárosban! A BBC Music Magazine top 10-es listáján található BFZ ezúttal a Donald Runnicles karmester által a világ egyik legjobbjának nevezett Skót Nemzeti Ifjúsági Kórussal ad közös koncertet, amelyen a Londonban élő magyar zongoristalegenda, a II. Erzsébet által zenei tevékenységeiért 2014-ben lovaggá ütött Sir Schiff András is fellép. A műsoron a magyar klasszikus és népzene két legfontosabb alakja: Bartók Béla és Kodály Zoltán. A Román népi táncok népi hangszereken is megszólaló eredeti dallamai után Bartók élete utolsó hónapjaiban alkotott, befejezetlen zongoraversenye szólal meg. A szünet után, az énekelt népdalfeldolgozásokat követően Kodály egyik leghíresebb zenekari táncciklusa szolgál fináléként.

1915-ben Bartók kiemelt hét hegedű- és furulyadallamot a romániai gyűjtéseiből, és zongoraciklussá, majd két évvel később zenekari darabbá fűzte őket össze. A román népi táncok utolsó darabja két dallamot foglal magában, így a mű hattételes, de az egymást szünet nélkül követő utolsó kettő miatt Öt román táncnak is szokták nevezni. A nyitó Bottáncot a szerző leírása szerint „általában egy fiatal legény járja, aki állítólag akkorákat ugrik, hogy belerúg a mennyezetbe”. Az Öves elnevezésű játékos körtáncot a sejtelmes Topogó követi, majd a keleties, páratlan lüktetésű Bucsumi tánc szól. Váltakozó ütemmutatójú Román polka és virtuóz Aprózó zárja a művet.

A 3. zongoraversenyben a korábbi erőteljes, már-már agresszív hangzásokkal ellentétben Bartók – feleségére, a darab címzettjére, Pásztory Dittára gondolva – a lágyságra helyezte a hangsúlyt, visszatért a hagyományos formákhoz és hangvételhez. Az erdei hangulatot teremtő, verbunkos zenét idéző, gyakran rögtönzésszerű nyitótétel után, a lendületes és vidám népdalszerű finálé előtt Bartók legőszintébb, legmeghatóbb zenéje szól: egy vallásos, korálszerű ének, a magát éppen jobban érző szerző zenei imája.

1935-ben Bartóknak szüksége volt némi ösztönzésre, hogy megtalálja saját hangját a kórusirodalomban. Kodály bátorítására és a reneszánsz zeneszerző, Palestrina művészetében való lelkes elmélyülés következményeképp végül megszületett huszonhét két- és háromszólamú kórusmű gyermek- vagy női karra. Bartók népdalok szövegeit vette alapul, de ha úgy kívánta meg a zene, bele-belenyúlt szavakba, mondatokba. A hangzás ugyancsak összetett: a népzene egyszerű harmóniái találkoznak benne a bartóki disszonanciával és a sűrűn szőtt reneszánsz polifóniával. Ezúttal a Huszárnóta, a Bolyongás, a Resteknek nótája, a fájdalmas Ne hagyj itt! és Ne menj el!, valamint a játékos Cipósütés és a Legénycsúfoló szólal meg.

„Galántán töltötte a szerző gyermekkora legszebb hét esztendejét” – írja Galántai táncok című darabja elé Kodály. A szerző az állomásfőnök apjának köszönheti, hogy megismerte a műben felhasznált dallamokat, hiszen a család miatta költözött Galántára. A gyerekként hallott melódiákat Kodály 1933-ban dolgozta fel, az akkor alakulásának 80. évfordulóját ünneplő Budapesti Filharmóniai Társaság köszöntésére. A rondóformájú műben a verbunkos zene dominál: „méltóságteljesen lépkedő” verbunk, ugrós, dudanóta, falusi forgatag és derűs, részeg ember elevenedik meg a gazdagon hangszerelt darabban (gondoljunk csak a pikoló-fagott duettre!).