Bartók Béla

A 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként tartják számon szerte a világon. Zeneszerzőként, zongoraművészként és zenetudósként egyaránt világhírre tett szert. Erkel László tanítványaként kezdett zenélni Pozsonyban. 1903-ban tette első külföldi turnéját és mutatta be Kossuth-szimfónia című művét. Érdeklődése hamarosan a népzenekutatás felé fordult, Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül járta az országot népdalokat gyűjtve. A magyar mellett más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták, román, szlovák és arab népzenét is kutatott. Népzenei elemekből építkező szerzeményeire sokáig nem figyeltek fel. Az igazi sikert színpadi művei hozták meg: "A fából faragott királyfi" és "A kékszakállú herceg vára" bemutatója 1914-ben, illetve 1917-ben volt. A 20-as években koncertkörútjai során beutazta az egész világot, és megkezdte népzenegyűjtésének tudományos feldolgozását. 1923-ban írta Táncszvit, majd 30-ban Cantata Profana című műveit. Tanított a Zeneakadémián, és dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is. Tiltakozásul az Európában teret nyerő fasizmus ellen a háború kitörése előtt megtiltotta művei sugárzását az olasz és német rádióadókon. 1940-ben politikai okok miatt elhagyta az országot, és az USA-ba költözött. A Bostoni Szimfonikusok felkérésére már a tengerentúlon írta meg a Concertót, illetve Yehudi Menuhinnak a hegedű szólószonátát. A háború után haza kívánt térni, de ebben súlyos betegsége, majd halála meggátolta.