Ha a Fesztiválzenekar programján Haydn és Mozart műveit látja, a rutinos zenehallgató már tudja: Takács-Nagy Gábor ismét feledhetetlen koncertre készül. A bécsi klasszikus mesterek szimfonikus darabjai mindig életerőtől telve, frissen és ötletesen szólalnak meg a Prima Primissima-díjas karmester keze alatt. A szerzőktől megszokott derű helyett ezúttal a sötétebb, feszültebb moll zenék világa kerül középpontba Haydn első Sturm und Drang irányzatba illő zenekari művével és Mozart meglepően súlyos és mély „Prágai” szimfóniájával. A kettő között kisüt a nap: a BFZ két kiváló hegedűse, a 2021-es Végh Sándor Versenyen díjazott duó tagjai, Gulyás Emese, valamint a kamarazenélésben ugyancsak otthonosan mozgó, brácsán is gyakran játszó Kostyál Péter szólójával üdítő zenei párbeszéd szólal meg a szünet előtt.

Bár sok a datálási bizonytalanság, a g-moll szimfónia valószínűleg az első Haydn súlyos moll műveinek sorában. Az Esterházy-udvar zenekarában a mű keletkezésekor a megszokott kettő helyett épp négy kürtös állt rendelkezésre, így természetes volt, hogy a szerző készülő szimfóniájában kihasználta ezt az adottságot. A mű fojtott suttogással indul, és a nyugtalanságot csak tovább fokozzák a váratlanul beiktatott csendek; a zenekari tutti ezután szinte sokkolóan hat. Enyhül a feszültség a csak vonósokra komponált lassú tételben, de a menüett – vidám trióját leszámítva – újra komor hangulatot áraszt. A finálé energikus és lendületes, tele kontrasztokkal, izgalmas effektekkel és zaklatottsággal.

A Salzburgból szabadulni vágyó Mozart éhezett a nagyvilág divatjaira. Mannheimi-párizsi útján ismerkedett meg a sinfonia concertante műfajával, ami nem más, mint a szimfónia és a versenymű keveréke, amelyben a szólisták és a legváltozatosabb hangszer-összeállítások kapják a főszerepet. 1779-ben született művében a hegedű és a brácsa teljesen egyenrangú nemcsak a szólisták tekintetében, de az osztott brácsaszólamoknak köszönhetően a zenekarban is. A zenei témáktól hemzsegő nyitótételt elragadó moll lassútétel követi, amelyben a hegedű panaszos áriájára a brácsa nyújt vigaszt. A művet féktelenül vidám zene zárja, tele váratlan történésekkel.

Salzburg után Bécs sem hozott örökös sikert Mozartnak. A vegyes fogadtatásban részesülő Figaro házasságát és szerzőjét tárt karokkal várták viszont Prágában. Az operája vezénylésére odalátogató Mozart egy további koncertet is adott a cseh fővárosban: itt hangzott el a D-dúr szimfónia, amelyért rajongott a közönség. Noha a műfaj korabeli formai előírásai szerint a szimfóniatételek közül nem hiányozhatott, Mozart műve mégis nélkülözi a menüettet. A szokatlan terjedelmű, háromtételes darab a Don Giovanni drámaiságát előlegező lassú bevezetéssel indul, amelyet az utána következő összetett főrésszel együtt hirtelen moll elsötétülések jellemeznek. Az érzéki szépségű, mély dalként hangzó lassú tétel után fényes finálé zárja a tragédia lehetőségét mindvégig hordozó szimfóniát.