hun/ eng
keresés
kosaram
Prokofjev-maraton-fb-2400x1260px.jpg
Naptáramhoz adom

Prokofjev-maraton: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak hangversenye I.

2023
Február4 13:30
Naptáramhoz adom

Program

Szergej Prokofjevbio:
6. (A-dúr) szonáta, Op. 82

A koncertre a belépés díjtalan. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, a terem befogadóképessége erejéig.

Közreműködők

Közreműködik

További információ

Az esemény körülbelül 1,0 óra hosszúságú.

Az eseményről

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban. Bachtól Brahmson és Bartókon át Bernsteinig számos kiemelkedő komponista volt már e napok főszereplője - Beethoven például kétszer is -, a 2023-as maratonon pedig a hetven éve elhunyt Szergej Prokofjev alakja kerül középpontba. Az orosz zeneszerző többek közt izgalmas szimfóniák, versenyművek, kamarakompozíciók és zongoradarabok szerzője volt, így változatos életművéből gazdag keresztmetszetet mutathatunk be a nap folyamán közönségünknek. Zeneakadémisták ingyenes koncertekre várják az érdeklődőket az Üvegteremben, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások kelnek életre a vásznon, valamint olyan legendás Eisenstein-filmeket is levetítünk, melyeknek Prokofjev szerezte a zenéjét.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös produkciója.

Teljes leírás

Kategóriák