Brahms és Rimszkij-Korszakov: a konzervatív és az újító. Abszolút és programzene. Mintha tűz és víz lenne, és zenéjük mégis milyen jól hangzik egymás után! A Budapesti Fesztiválzenekar ravennai koncertje a Beethoven árnyékából csak lassan kilépni tudó Brahms szimfóniájával indul – Dvořák szerint épp a legjobban sikerülttel. Majd a németcentrikus zenetörténetben különleges helyet elfoglaló szláv zenéé lesz a főszerep. A nemzeti öntudatra ébredés kora felejthetetlen műveket eredményezett mindenfelé. Az orosz nemzeti zene egyik úttörőjeként számontartott Rimszkij-Korszakov nagyzenekarra és szólóhegedűre írt meséi, a sokévszázados indus, perzsa és egyiptomi elbeszélésekből válogató Seherezádé adja a hangverseny cselszövéssel, szerelemmel, erotikával és tréfákkal fűszerezett második blokkját.

Hat évre volt szükség ahhoz, hogy Brahms a 2. szimfónia után újra hozzá merjen nyúlni a műfajhoz. A Rajna vidékén töltött egyetlen nyár elegendő volt az igen összetett partitúra megírásához, a mű 1883 végén már a bécsi színpadon debütált. A 3. szimfóniát gyakran Beethoven Eroicájához hasonlítják, pedig Brahms hőse egészen más. A mű hangneme F-dúr, de rögtön az első két akkord a komor f-mollba vezeti a hallgatót, ez a kettősség pedig mindvégig megmarad. Ez a gyakori mollra színezés és az első tétel zenei konfliktusai jól mutatják: a hős itt elsősorban önmagával küzd. Hősi figura, aki mégis újra és újra elbukik. A zenetörténetben először minden egyes tétel piano végződik, mintegy elhal. A tételek baljós lezárásai, a lassú tételre a hagyományosan oldottabb scherzo helyett adott újabb komor, lassú válasz, valamint a finálé fanfár helyetti elcsendesedése lélektani drámává rajzolja át a megszokott hősi menetelést. A szimfónia sok vélt vagy valós zenei utalást tartalmaz. Ilyen a nem sokkal korábban elhunyt Wagner előtti tisztelgés, a Schumann „Rajna” szimfóniájára való utalás és a négy tétel mindegyikében megjelenő F-A-F (vagy F-Asz-F) motívum – frei aber froh, vagyis szabadon, de boldogan.

Az orosz ötök tagja, Rimszkij-Korszakov szinte egyetlen ma is igazán népszerű darabjának címe és opusszáma között a következő kiegészítés található: „Szimfonikus szvit zenekarra az »Ezeregyéjszaka« nyomán”. Ez a leírás még nyilvánvalóbbá teszi a mű arab mesegyűjteményre utaló programját. Meséivel Seherezádé (szólóhegedű!) ezeregy éjszakán át tartja fenn a feleségeit sorra kivégző Sahrián szultán (harsonák és tuba) figyelmét, elkerülve ezzel a halált. A szereplőket találó hangszereléssel ábrázoló komponista 1888-ban négy mesét zenésített meg: Szindbád (cselló), Kalender (fagott), az ifjú hercegnő és herceg szerelme (két hegedű), valamint egy bagdadi ünnepség történetét, amelyben felbukkan egy viharos tengeren mágneshegynek ütközött és porrá zúzott hajó is.