hun/ eng
keresés
kosaram
teatro-valli-sala-2.jpg

Program

Franz Schubertbio:
8. (h-moll, „Befejezetlen”) szimfónia, D. 759

SZÜNET

Gustav Mahlerbio:
1. (D-dúr, „Titán”) szimfónia

Közreműködők

Vezényel

További információ

Az esemény körülbelül 2,5 óra hosszúságú.

Az eseményről

Noha befejezetlennek hívjuk, a 8. szimfónia a maga két elkészült grandiózus tételével kerek egészet alkot. Schubert 1822-ben, ereje teljében kezdett a mű komponálásába, ám a halálát is okozó betegség első jelei miatt félbehagyni kényszerült azt. A premierre csak szűk negyven évvel a szerző halála után került sor. Az első tétel mélyvonósokon megszólaló nyitótémája azonnal baljós hangulatokba kalauzol minket. Később a valamivel pozitívabb főtéma többször is fájdalmasan megszakad, és csak a tétel legvégén érezni némi reményt. A második tétel hangulata még bizonytalanabb. Érzékeny ppp hangzások váltakoznak drámai kitörésekkel, de a tétel – és ezzel a darab – emelkedett hangon fejeződik be.

Mahler 1887 legvégén kezdett el dolgozni első szimfóniáján, amelyet kezdetben programmal ellátott, öttételes szimfonikus költeménynek szánt. „A szimfóniának olyannak kell lennie, mint a világ. Magába kell foglalnia mindent” – írta Sibeliusnak. Ez a mentalitás tükröződik a tételeken átívelő, egymással rokonítható motívumokban, az önidézetekben, a stiláris kirándulásokban és a változatos hangszerelésben is. A mű meglepően hosszú lassú bevezetéssel indul. A témafoszlányokból fokozatosan jutunk el a darab főmotívumához. A Mahler által végül törölt és azóta önálló koncertdarabként élő Blumine helyett a második tétel helyére energikus scherzo ugrott, amelyet különleges lassú tétel követ: nagybőgőn megszólaló gyermekdal, klezmer- és katonazene. A darabot eleinte tragikus hangú, végül diadalmat hozó szenvedélyes finálé zárja.

Teljes leírás