Olyan érdekes, ha egy zenész ennyi mindent csinál egyszerre. Ön nemcsak hegedűművész, hanem zeneigazgató is, van saját zenekara, és vezényel is. Számomra rejtély, hogy tud valaki ennyi szálat kézben tartani.

Julien Chauvin: Nagyon egyszerű. Tudja, a zene mindenütt ott van. Ott rejtőzik a kvartettben – az a legtisztább, legközvetlenebb forma. Felbukkan a versenyművekben, szimfóniákban vagy operákban, nekünk pedig képesnek kell lennünk elkapni, bárhová is tart. Ha meg akarunk érteni egy zeneszerzőt, egy stílust vagy egy korszakot, tudnunk kell váltani egy Mozart-szonátáról egy kvartettre, egy szimfóniára vagy egy operára. Ezáltal sokkal jobban és mélyebben megérthetjük a zenét. „Ahhoz, hogy eleget tudjunk róla, látnunk és értenünk kell a zene teljes világát. De persze sosem tudunk eleget, még mindig rengeteg a csoda és a kérdés, de legalább a műveltségünk nő, amikor nem korlátozódunk csupán egyetlen műfajra. Meggyőződésem, hogy a különböző műfajok ismerete nagyon fontos.

Mindeközben – amennyire tudom – az Ön fő célja a barokk zene lehető legalaposabb megismerése és megismertetése. Miért éppen a barokk? Miért találja ennyire izgalmasnak ezt a korszakot? Mit ad Önnek más stílusokhoz vagy korokhoz képest?

J. Ch.: Szerintem a 18. század rendkívül izgalmas időszak lehetett. A későbbi századokat is meghatározó, nagyon sokszínű 100 év. Egyetlen évszázadon belül a zenében annyi ötlet, újféle kompozíció, annyi különböző előadásmód és annyi különböző helyszín. Nem beszélve a hangszerek változásáról. Az a század olyan, mint egy nagy forradalom. Száz évről beszélünk, de valójában sokkal több annál. Számomra rendkívül vonzó ez a sokszínűség: átváltani egy német zeneszerzőről egy olaszra, majd egy franciára. Bár egy időben éltek, másképp beszéltek, másképp énekeltek és nagyon különbözőképpen játszottak. Rendkívül izgalmas számomra összefüggést keresni közöttük. A lehetőségek száma végtelen. Úgy vélem, annak a századnak a szellemisége friss volt és szabad. Persze nem folyamatosan, de alapvetően így volt. Nekünk, 21. századi zenészeknek pedig azonosulnunk kell ezzel, amikor barokk zenét játszunk. Meg kell találnunk a saját utunkat ezeknek a műveknek az előadásához – természetesen minden mai tudásunkat, és a saját egyéniségünket is beépítve.

Mindezt nem lehet könnyű összehangolni! Ráadásul köztudomásúan az is fontos Önnek, hogy ne csak azt tudja, hogyan kell játszani a barokk kor zenéjét, hanem ismerje a hangszereket is. Kiderítse, hogy nézhettek ki, hogy szóltak, hogyan kellett a zenészeknek bánni velük. Honnan tudja mindezt? Vannak megbízható dokumentumok vagy leírások erről?

J. Ch.: Vannak rejtélyek, vannak feltételezések, és persze vannak nyomok – úgy is mondhatnám, bizonyos utalások. Ott vannak a festmények, és ami a legbiztosabb, hogy fennmaradtak eredeti hangszerek, amelyeket soha nem alakítottak át. Ez nagy segítség. Ami igazán nehéz, hogy mivel felvételek természetesen nincsenek, pontos ismeretünk nem lehet arról, hogyan használták ezeket és hogyan szóltak anno. De azért léteznek források, tanulmányok és egyéb leírások. Ezekből kell tanulnunk és felkészülnünk. Kísérleteznünk kell azzal, hogyan szólalnak meg ezek a hangszerek. A replikákat hogyan kell elkészíteni, hogyan érhetjük el, hogy jól szóljanak. Nem is mindig sikerül. De meg kell találnunk a saját utunkat ennek a zenének a megszólaltatásához – akár másolatokon vagy eredeti hangszereken.

Sokan játszanak eredeti hangszereken a zenekarában?

J. Ch.: Igen, általában minden hangszerünk, vonónk és egyéb kiegészítőnk eredeti. A fúvósoknál nehezebb a helyzet, azok a hangszerek ritkák és törékenyek. De igen, meglehetősen régi hangszereink vannak, olyanok, amelyek valóban a 18. században készültek.

Mit lehet arról tudni, hogyan vezényelték a régizenészek a barokk zenét? Ön honnan tudja, hogyan kell vezényelni egy 18. századi mesterművet?

J. Ch.: Ez valószínűleg a legérdekesebb kérdés. Mert – bár vannak forrásaink és utalásaink, - sok minden van, amit egyáltalán nem tudunk. Azt biztosan lehet tudni, hogy a karmester alakja a 19. század közepén jelent meg. Előtte a teljes barokk korszakban a koncertmester vagy a csembalista, tehát a billentyűs vezette a koncertet. Nagyon érdekes látni a barokk zene vezénylésének fejlődését. A 20. századi karmesterszerep kialakulásával a hatalmat egyetlen ember kezébe adták és megfeledkeztek a többi zenész kifejezőerejéről és meghatározó szerepéről. A karmesterek egyéniségét a zenei előadóművészet legfontosabb dolgává tették, s attól kezdve minden zenekari muzsikus egyetlen embertől függött. A barokk és a klasszikus zenében ennek pont az ellenkezője történt.

.

Ennek ismeretében Ön karmesterként hogyan viselkedik, amikor barokk kamarazenekart vezényel?

J. Ch.: Játszom, játszom és hegedülve vezetem a koncertet. Soha nem tettem és nem is fogok kézzel vagy pálcával barokk zenét vezényelni. Ez képtelenség lenne. Legfeljebb a hegedűvonóval jelzek egyszer-egyszer, de azt nem nevezném vezénylésnek. Kizárólag akkor vezényelek, ha kórusok vannak jelen. Ilyenkor bizonyos tételek esetében fontos, hogy legyen egy irányító pálca. De ezek különleges koncertek. Nemrég csináltunk egy nagy Don Giovanni-produkciót, amit a hegedű mellől irányítottam. Nem csak a muzsikusokat, hanem a színpadi mozgást és minden mást is, ami a színpadon zajlott. Szóval a barokk muzsika előadása azt is jelenti, hogy visszaadjuk a hatalmat a zenészeknek. Ez szerintem jó és fontos dolog.

A budapesti hangversenyein kizárólag a Bach család tagjai által komponált műveket játszanak. Mi az, amit fontos tudni a Bach-testvérekről? Mennyiben érezhető a Bach-fiúk muzsikáján, hogy konkurálni akartak volna az édesapjukkal? Van ebben igazság, vagy tévedek?

J. Ch.: Nem téved, ez nagyon érdekes felvetés. Amikor zenészdinasztiákról, zeneszerzőcsaládokról van szó, néha túl egyszerű, néha trükkös, néha pedig drámai következtetések születnek. Rengeteg példánk van zenész-, hangszeres- vagy zeneszerző-családokra. Bach esetében természetesen a mester és az apa mindvégig azonos maradt a többiek egész életére nézve. Ez nem mindig van így. Az apa néha a fia vagy a lánya árnyékába kerül. De Bach esetében mondhatjuk, hogy ő egy origó, vagy akár azt, hogy egy isten, érinthetetlen figura. Két darabot játszunk tőle, a 3. Brandenburgi versenyt és egy g-moll hegedűverseny átiratot. Ezekhez nem lehet „hozzányúlni”. A fiúkra persze nagy hatással volt az édesapjuk, de rajta kívül még nagyon sok minden más is meghatározta a zenei stílusukat és alkotásaikat. Ugyan egy időszakban éltek, de mivel Németország különböző részein fejlődtek, más-más irányokat vett a muzsikusi gondolkodásuk. Carl Philippre például, aki néha a legváratlanabb módon viselkedett (ő volt család legőrültebb tagja), óriási hatással volt a Sturm und Drang irányzat. Ez az idősebb Bachot már nem érintette. Így aztán az utókor számára is jól megkülönböztethetőek a Bach család zeneművei, ahogy ez a mostani koncerten is egyértelmű lesz.