Le sacre du printemps, Feuervogel-Suite u.a. Budapest Festival Orchestra, Iván Fischer Channel Classics/Codaex CCS 32112 (63 Min., 12/2010) SACD Már csak idő kérdése volt, mikorra szervezi meg a randevút Fischer Iván a Budapesti Fesztiválzenekar és Stravinsky között. Mert azt, hogy Stravinsky, kivált pedig az archaikus, motorikus, brutális és irizáló Tavaszi áldozat egyszerűen fekszik majd a magyar zenekarnak, előre lehetett tudni. Legfőképpen azért, mert olyan a temperamentuma, amely garantálja, hogy a zene felvillanyozó virtuozitása bravúrosan szólaljon meg. Fischer nem az a karmester, aki erőszakot tesz a művön, erőnek erejével rohamozza meg azt, csak hogy olyan felvételt készítsen, amely kilóg e modern klasszikus számtalan lemezfelvételének sorából. A szikra magától lobban be. És ez mindenekelőtt az előadó hangzás- és színérzékének köszönhető, valamint annak, ahogy kiemeli azt a kontúrosságot és plaszticitást, a partitúra középpontjában álló vitalitást, és nem sokkolni akar a művel. Fischer megtalálja az optimális középutat Pierre Boulez objektív felfogása és Valery Gergiev megközelítésének animális volta között. A hihetetlen precizitással, lehengerlő energiával és drámai lendülettel játszó Budapesti Fesztiválzenekar a lemez másik három számában is elemében van. A Tűzmadár-szvit 1919-es változatában a Rimszkij-Korszakov-teremtette orosz zenekari művészet kellős közepén találjuk magunkat. A Scherzo `a la Russe-ben pedig a zenekar játéka arról árulkodik, hogy a világ legjobb rézfúvósai már rég nem a Chicagói Szimfonikus Zenekarban ülnek. Az pedig, ahogy végül a Tangóban a táncparketten lejtenek, kimondottan kihívó és szemérmetlen. Guido Fischer, rondomagazin.de