hun/ eng
keresés
kosaram
Május 16-án indul a bérletárusítás!

Hír

Május 16-án indul a bérletárusítás!

Örömmel osztjuk meg Önökkel a hírt, hogy május 16-án, vasárnap délelőtt 10 órától megvásárolhatják bérleteiket a 2021–22-es évadunkra – idén nem csak online, hanem személyesen is! Támogatói Klubunk tagjai fokozattól függően akár már május 4-től hozzájuthatnak bérleteikhez, BFZ Barátok hűségprogramunk Fortissimo szintű tagjai pedig három nappal a nagyközönség előtt, május 13. (csütörtök) délelőtt 10 órától vásárolhatnak.

A bérletárusítás kezdődátuma idén egyben az újratalálkozás ünnepe is, amelynek alkalmából meglepetésekkel készülünk kedves közönségünk számára. Szeretettel várjuk Önöket egész napos bérletvásárunkon május 16-án 10 és 17 óra között a Selmeci utca 14–16. szám alatti próbatermünkben, ahol Fischer Ivánnal és a BFZ muzsikusaival is beszélgethetnek, és zenés meglepetésekben is részük lehet. Biztonságukra, ahogy mindig, most is ügyelni fogunk, szigorúan követve a járványügyi szabályokat.

Természetesen a BFZ Bécsi úti irodájában is vásárolhatnak, ahol munkatársaink szintén május 16-án 10 és 17 óra között, azt követően pedig a megszokott nyitvatartási időben állnak leendő bérleteseink rendelkezésére. Ha inkább online vennék meg bérleteiket, a „Hogyan vásárolhatom meg a bérletemet online?” oldalon találnak segítséget.

Doráti, Solti, Reiner, Ormándy, Széll, Fricsay és két Kakaóbérletünk mellett idén újdonságot is kínálunk: ha nemcsak muzsikát hallgatnának, hanem Fischer Iván szórakoztató történeteire is kíváncsiak, ajánljuk délutáni hangversenyeket magába foglaló Iván mesél nevű sorozatunkat. Akármelyik bérlet mellett is döntenek, biztosíthatjuk Önöket, hogy csodálatos műveket – köztük Fischer Iván új operarendezését! – és fantasztikus szólistákat hallhatnak a következő szezonban is.

Tartsanak velünk az új évadban!

BÉRLETVÁSÁRLÁSI IDŐPONTOK

május 4. (kedd): A karmester köre
10 órától: A karmester köre – arany fokozat
13 órától: A karmester köre – ezüst fokozat
16 órától: A karmester köre – bronz fokozat

május 5. (szerda): Mecénások
10 órától: Arany mecénás fokozat
13 órától: Ezüst mecénás fokozat
16 órától: Bronz mecénás fokozat

május 6. (csütörtök)
10 órától: Arany pártoló fokozat

május 7. (péntek)
10 órától: Ezüst pártoló fokozat

május 11. (kedd)
10 órától: Bronz pártoló fokozat

május 13. (csütörtök)
10 órától: a BFZ Barátok hűségprogram Fortissimo szintű tagjai

május 16. (vasárnap)
10 órától: nagyközönség

SZÓLÓJEGYVÁSÁRLÁS:

június 15. (kedd)
10 órától: A karmester köre (arany, ezüst és bronz fokozat), a BFZ Barátok hűségprogram Fortissimo szintű tagjai

június 16. (szerda)
10 órától: Arany és ezüst fokozatú mecénások, a BFZ Barátok hűségprogram Forte szintű tagjai

június 17. (csütörtök)
10 órától: nagyközönség

SZÓLÓJEGYVÁSÁRLÁS KARÁCSONYI TITOKKONCERTÜNKRE:

június 15. (kedd)
10 órától: A karmester köre (arany, ezüst és bronz fokozat) és a BFZ Barátok hűségprogram Fortissimo szintű tagjai

június 16. (szerda)
10 órától: Arany és ezüst fokozatú mecénások és a BFZ Barátok hűségprogram Forte szintű tagjai

június 17. (csütörtök)
10 órától: a Támogatói Klub további tagjai

augusztus 25. (szerda)
10 órától: nagyközönség

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:
rendeles@bfz.hu
+ 36 1 489 43 31
+36 1 489 43 30
+36 1 489 43 32

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A TÁMOGATÓI KLUB TAGJAI SZÁMÁRA:
tamogatoiklub@bfz.hu
+36 1 882 76 71