Székely Zsófia, Támogatói Klubunk tagja gyerekkora óta zenerajongó. Férjével a koncertlátogatás volt a legkedvesebb közös programjuk. Negyven évvel ezelőtt elkezdték félretenni jegyeiket, összesen négyszáz BFZ-koncertjegyük gyűlt össze. Ünnepeljük zenekarunk 40. születésnapját BFZ-történetekkel – fogadják szeretettel sorozatunk első részét!
"Gyerekkoromban sok zenét hallgattam. Férjemet az általános iskola második osztályában ismertem meg, mindketten egészen korán elkezdtünk érdeklődni a muzsika iránt. A zenetanulás némileg kudarcos volt, egyikünk sem volt különösebben tehetséges, így maradt a koncertlátogatás. Fiatalkorunktól kezdve minden lehetőséget megragadtunk.
Miután összeházasodtunk, ez maradt a legerősebb kapocs, ami egy életen át összetartott bennünket. 1984 májusában egy operaelőadás annyira tetszett a férjemnek, hogy eltette a belépőjegyet. Ezt követően nem múlhatott el koncertélmény anélkül, hogy a jegyet ne tettük volna félre. A férjem a belépők hátulján a pontos adatokat is regisztrálta: dátum, helyszín, előadók, koncertprogram! Egy idő után, ahogy a zenekar egyre jobb lett, egyre gyakrabban választottuk a BFZ koncertjeit – végül szinte már csak őket hallgattuk.
Gyerekeink és unokáink is koncertjárók. Én szerzem nekik a jegyeket, mert nagyon fontosnak tartom, hogy ők is olyan szoros kapcsolatban legyenek a muzsikával, mint mi voltunk közös életünk során."
A fotót Máté Gábor készítette.