hun/ eng
keresés
kosaram
Boldog születésnapot, Közösségi Hét!

Boldog születésnapot, Közösségi Hét!

Május 2-6. között jubilált a Budapesti Fesztiválzenekar Közösségi Hete, a zenekar éppen tíz éve, 2014 tavaszán indította el közösségi koncertjeit.

A BFZ egy évtizede szervezi Közösségi Heteit, amikor kamaraformációi idősotthonokban, gyermekgondozási intézményekben, iskolákban, templomokban, zsinagógákban muzsikálnak. A kezdeményezés célja, hogy a zene azok számára is ingyenesen elérhető legyen, akik nem jutnak el a koncerttermekbe.

A zenekar gyerekeknek szóló, játékos Zenevár programja ezúttal két budapesti helyszínre, a XX. Kerületi Ady Endre Általános Iskolába és az V. Kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általánosba látogatott el. A legkisebbek Óz, a csaló varázsló történetén keresztül ismerkedhettek meg a zene semmihez sem fogható játékos örömével. A Zenevár program kitalálója, dramaturgja, koreográfusa és háziasszonya Illési Erika hegedűművész, aki néhány hónapja a Nők Lapja érdeklődésére mesélt a BFZ gyerekekhez szóló programjairól. A Zenevár fellépései kapcsán állapította meg: „Olyanokkal is találkozunk ezeken az alkalmakon, akik soha nem láttak még klasszikus hangszert. Teljesen mindegy, hogy komolyzenét játszunk nekik, ők azt érzékelik, hogy szeretjük, amit csinálunk”.

Az időseket megszólító Aranykor koncertek hat fővárosi mellett egy pátyi, egy gyöngyösi, egy péceli, egy kincsesbányai és két szombathelyi idősotthont kerestek fel. A zene varázsa rengeteget jelent ezekben az intézményekben, ahogy a kincsesbányai koncertet meghallgató újságíró fogalmazott a megyei napilap oldalán: „Egy röpke órán olyan ajándékot kapott mindenki, amely az itt lakók lelkét fénybe öltöztette, napját valóban bearanyozta, ahogy mindannyiunkét.” Az Aranykor programot szívügyeként gondozza és vezeti Dvorák Lajos csellóművész.

A jubiláló Közösségi Hét templomi koncertjeire ezúttal Gödöllőn, a Szentháromság templomban, és a Pozsonyi úti Református templomban került sor. A két templomban barokk programot hallhattak az érdeklődők: Sances és Buxtehude egy-egy műve után Bach „Was frag ich nach der Welt” című kantátája hangzott el. A templomi koncerteket és a BFZ barokk együttesét Lesták Bedő Eszter vezeti, az énekes szólisták ezúttal Bodrogi Éva, Gavodi Zoltán, Mészáros Péter és Cser Krisztián voltak. A Pozsonyi úti koncertről a Református Egyház videós stábja készített szívmelengető riportot.

A közösségi sorozat jubileumi hetén Mezőcsát zsinagógájában adott koncertet a Fesztiválzenekar május 2-án. Zsinagógakoncertjeink történetében másodszor tértünk vissza Mezőcsátra, a Borsod-Abaúj-Zemplénben található, közel hatezer lakosú kisvárosba. Az egykor romos állapotba került épületet a kétezres évek elején létrehozott alapítvány közösségi gyűjtései mentették meg, hogy megújulva méltó legyen az egykori Jakab Tannebaum mezőcsáti csodarabbi emlékéhez. A rabbi ifjak százait nevelte és oktatta a 19. században, s azt szerette volna, hogy a zsinagóga a zene és a művészetek háza legyen. A BFZ kamaraegyüttese Ács Ákos vezetésével most gondoskodott róla, hogy egy estére Mozart és Elgar remekművei, és persze klezmer költözzön az épület méltóságteljes falai közé. Kurucz Ákos rabbi pedig helytörténeti érdekességekkel, humoros történetekkel egészítette ki a zenei élményt. A közösségi együttlét szinte családias hangulatához az elmaradhatatlan flódni is hozzájárult, s mint kiderült, a koncert még Miskolcról is vonzott zenebarátokat.

A helyszínen készült felvételeink többet mesélnek az alkalom ünnepélyes öröméről, mint bármilyen leírás.

BFZ Közösségi Hét, még sokszor tíz ilyen élményekben gazdag évet kívánunk!