A beszélgetésünk a Jádi Németh Ügyvédi Iroda gyönyörű tárgyalójában zajlik, új kurátorunk, az Iroda tulajdonosa a jónevű magyar művész, Haas István által festett nagyméretű kortárs alkotás előtt ül. Így mindjárt azt kérdezem, hogy a zene mellett a képzőművészet is a támogatásuk tárgyát képezi-e.

Az irodában található képzőművészeti alkotások inkább személyes érdeklődésemet tükrözik. Ha tehetem, bárhol külföldön és persze itthon is, elmegyek és meglátogatom a legújabb kiállításokat. Nemcsak a modern érdekel persze, hanem szinte minden, ami művészet.

Nemrég lett a BFZ kuratóriumának tagja, aminek nagyon örülünk. Szeretnénk tudni, hogy kik azok, akik a Fesztiválzenekart olyan fontosnak érzik, hogy ilyen felelősségteljes munkát is vállalnak érte. Tehát most arra kérem, mondja el, mik a legfontosabb tudnivalók Önről!

Ügyvéd vagyok, nagyon erős komolyzenei kötődéssel. Rajtam kívül a családomban szinte mindenki muzsikus, vagy legalábbis valamilyen módon közel áll a zenéhez. Édesanyám nagyon elismert zongoratanár volt, sok versenygyőztes fiatal művészt adott az országnak. Húgom csellóművész, unokaöcsém is csellista, húgom férje, nagynéném és nagybátyám pedig hegedűművészek. Édesapám az egyetlen kivétel, neki egy antikváriuma volt, aminek persze ugyancsak van köze a művészethez. Jómagam is sok éven át hegedültem. Bár nem lettem zenész, de mindig úgy éreztem, hogy az ügyvédi hivatásra is lehet úgy tekinteni, mint egyfajta művészetre.

Ezt hogy kell értenünk?

Ugye a művészet lényege az alkotás, adás, jelenlét… nos még sok egyéb paramétert tudnék sorolni, amelyek mind érvényesek az ügyvédi hivatásra is. Erről nemrég tartottam egy TED-szerű előadást is. Azt próbáltam megfogalmazni, hogy hogyan hasonlítható a jog gyakorlása az előadó- és más alkotóművészethez. Ha egy szerződés előkészítés igazán jó, vagy a bírósági tárgyaláson sikeresnek, eredményesnek érezzük magunkat, az szerintem hasonló élmény, mint amikor egy-egy művészeti alkotás, vagy magas szakmai színvonalú produkció megszületik. Én legalábbis ilyesmit élek át.

Erre feltehetően a szó legszebb értelmében felépített karrierje is magyarázatot ad. Ott kezdődik, hogy miután az alapdiplomáját az ELTE Jogi karán megszerezte, a Harvardon folytatta és fejezte be a tanulmányait. Azért oda bekerülni sem könnyű, hát még ennyire sikeresen elvégezni! Ehhez valahol nagyon mélyen kellett gyökereznie a jog iránti elkötelezettségnek. Ez mikor kezdődött?

Valamikor gimnazista koromban, nem sokkal érettségi előtt egyszer arra ébredtem, hogy én biztosan jogász akarok lenni. Édesanyáméknak ezt akkor meg sem mertem mondani, mert korábban közgazdásznak készültem. Aztán amikor az első nap az ELTE Jogi Karának kapuján beléptem, rögtön tudtam, hogy valóban ez az én világom. Az persze már egy másik kérdés, hogy végül Oxfordban közgazdasági diplomát is szereztem.

Az a benyomásom, hogy ha egy igazán jellemző tulajdonságát kéne kiemelnem, az feltétlenül a bátorság lenne. Nyilván a Harvardra bejutásban és még sok másban is szerepet játszhatott ez a karaktervonása. Így van?

Igen, valóban gyakran tapasztalom magamban a bátorságot, sőt talán néha még a vakmerőséget is. Szeretem bátran legyőzni az akadályokat és ezáltal önmagamat is, ha valamit nagyon fontosnak tartok. A veszélyeket igyekszem észrevenni ugyan, de nem azokra koncentrálok közben. Ez kétségtelen. Emellett szerencsére olyan alkat vagyok, hogy a kudarcok soha nem vetnek vissza, hanem inkább motiválnak.

Azért abban biztos vagyok, hogy a célok eléréséhez elsősorban a felkészültség vezetett. Erre sok konkrét példát hozhatunk az eddigi életéből. Például, hogy a neve a nemzetközi jogi szcénában nagyon komoly helyen szerepel.

A felkészültség minden esetben a kíváncsiságomból táplálkozott. Valóban van bennem egy folyamatos drive, hogy új és új dolgokkal foglalkozzak, mindent mélyebben és mélyebben értsek. A jog területén is ‘mindenevő vagyok’, valamennyi ügy érdekel. Soha nem érzem unalmasnak egyik feladatot sem. Ebből a szempontból is hasonlónak érzem ezt a szakmát a művészethez, úgy képzelem, hogy ahhoz is kell egy jó nagy adag kíváncsiság.

A Budapesti Fesztiválzenekarral mikor került kapcsolatba?

Erre nem tudnék egyértelmű választ adni, mert a gyerekkoromba eleve beleépült a zene, a hangversenyek látogatása. Szinte nem is tudok visszaemlékezni olyan időszakra, amikor ne ismertem volna a BFZ-t, persze más zenekarok mellett. Szombathelyen nőttem fel, arra emlékszem, hogy barátnőimmel együtt mennyire vártuk mindig a nemzetközi karmesterversenyeket. Persze nem csak a zenei teljesítményre voltunk kíváncsiak, figyeltük őket, mint versenyzőket is és néhány fiatal tehetség iránt szinte rajongtunk. Aztán a számomra egyik legfelejthetetlenebb, igazi lélekmelengető élmény az volt, amikor Amerikában, New Yorkban és Washingtonban először pillantottam meg a Fesztiválzenekar plakátjait és elképesztő büszkeséggel vettem észre, hogy a plakátokra az van ráragasztva, hogy “sold out”. Mióta felkértek a kuratóriumi tagságra, folyamatosan azt érzem, hogy a BFZ egy olyan család, amelyhez tartozni óriási öröm és élmény.

A kultúra támogatás fogalma hogyan vált fontossá a számára?

Én azt gondolom, hogy az emberi kultúra megőrzése, támogatása mindannyiunk közös ügye, mert a kulturális kincseink, gyökereink, kötelékeink, a hovatartozásunk adják az identitásunkat és az értékrendünket. A pénzügyi segítség nagyon fontos, elengedhetetlen, de ezerféleképpen lehet támogatást nyújtani, nemcsak anyagilag. Jómagam is több úton-módon igyekszem segíteni. Fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást is, már hosszú évek óta veszek részt több társadalmi szervezet munkájában, ideértve a magyarországi Harvard Klubot, az Amerikai Kereskedelmi Kamarát, vagy a Csodalámpa Alapítványt is, amelyekben aktívan, a vezetőségben is közreműködöm. Ami a komolyzenét és az előadó művészetet illeti, az első helyen most a BFZ mellé tettem le a voksomat. Abban bízom, hogy ennek a nemzetközi elismertségű, csodálatos zenekarnak a hasznára lehetek. Örömmel fogok a munkához.