A 2019-es nagy sikerű Orfeo után ismét Monteverdit rendez Fischer Iván: szeptember 9-én nemzetközi sztárokkal és a korhű hangszereken játszó Budapesti Fesztiválzenekarral a zeneszerző utolsó zenedrámáját, Nero és Poppea történetét mutatja be. A Budapesten mindössze háromszor látható Poppea megkoronázását – a Müpával közös produkcióban – a régizene legkeresettebb szólistái éneklik, akik Skóciától Trinidadig a világ minden tájáról érkeznek, a társrendező pedig Marco Gandini, aki évekig Franco Zeffirelli mellett dolgozott hasonló szerepben. Bár a műsorlap szerint csak egyvalaki vezényel, Fischer Iván szerint egy láthatatlan karmester is lesz rajta kívül: „Ámor bebizonyítja, hogy ő dirigálja a világot. Freud egyetértően bólintana” – mondja. Ez a szerelmet a középpontba helyező megközelítés jellemzi az előadást, amelynek címszerepét Jeanine De Bique énekli, aki Amerika és Európa legnevesebb operaszínpadai mellett koncerttermek sztárja is. Nerone szerepét az aradi születésű kontratenor, a 2020-ban Händel-díjat nyert Valer Sabadus ölti magára, akit a Guardian kritikusa szerint „elragadó kontroll és finoman csiszolt technika” jellemez. A csillogó és artikulált éneke miatt kedvelt kontratenor, Reginald Mobley Ottonét, az „Év fiatal művésznője” és a „Legjobb operafelvétel” díjjal is büszkélkedő szoprán, Núria Rial Drusillát, a Monteverdi-operákban korábban Sir John Eliot Gardinerrel dolgozó basszista, Gianluca Buratto pedig Senecát alakítja. Mellettük olyan visszatérőket is köszönthet a közönség, mint a BFZ Falstaff-produkciójából ismerős Stuart Patterson vagy az Orfeóban a Bachtrack szerint kulcsfiguraként tündöklő mezzoszoprán, Luciana Mancini. A díszletet Andrea Tocchio, a jelmezeket Anna Biagiotti, a világítást pedig Bányai Tamás tervezte.

A Poppea megkoronázása nemcsak a velencei opera egyik legragyogóbb teljesítménye, de Fischer mestere, Nikolaus Harnoncourt szerint az egész operairodalom egyik legjelentősebb alkotása, Mozart és Verdi mesterműveihez hasonlítható. A szerzőnek minden értelemben legnagyobb alkotása, egyben az operaműfaj első történelmi szüzsére épülő darabja. Az anya- és feleséggyilkos császár igaz történetének feldolgozása – az öngyilkosság színpadi ábrázolásától a bűnös szerelem beteljesüléséig – bátor vállalkozásnak számított. A zeneszerző a szövegkönyv kialakításába is beleszólt, minden részletnek különös figyelmet szentelve komponált. Monteverdi a szöveget kifejező zenei eszközök legnagyobb úttörője, így nem meglepő, hogy a mű zavarba ejtő nyíltsággal mutatja be az élettől-otthontól való búcsú fájdalmát vagy épp a kéj hangjait, mígnem antihős és antihősnő a zenetörténet legszebb és egyben legbizarrabb duettjében olvad eggyé, világgá kiáltva a szerelem mindent legyőző erejét. Ez a vonzalom és annak két szereplője – a bölcsességen felülemelkedő erotika, a látszólag össze nem illő karakterek egymásra találása – mozgatta meg Fischer Iván fantáziáját. „Furcsa párocska”, mondja, és felteszi a kérdést: „Vagy nem is igaz az egész?”

Monteverdi utolsó színpadi művét a mester 75 éves korában, az 1642 december végén kezdődő karneváli időszakban mutatták be Velencében, a Fesztiválzenekar most adja elő először.

Bővebb információ: www.bfz.hu/poppea

Fischer Iván: Gondolatok Poppea és Néró szerelméről

Monteverdi bizonyára sűrűn forgatta Sigmund Freud elmélkedéseit. Idéz is tőle, miközben Dantéval is összekacsint:

L'amore che move il sol e l'altre stelle.

(Ámor mégsem fogalmazhat úgy, hogy a tudattalan irányít.)

Az erotika felülemelkedik Seneca bölcsességén, Ottavia erényén, a konzulok és tribúnok gúnyos beiktató énekén.

Néró, gyilkos és költő, biszexuális vagy queer zsarnok, végül megölte Poppeát, amikor terhes állapotban hasbarúgta. Szupremácista.

Poppea, a híres szépség tejben fürdött, hogy lágyítsa bőrét. Lelke is lágy lehetett, ha hihetünk Josephus Flaviusnak: segített a kisebbségeknek, például a római iga alatt szenvedő zsidóknak. Egy modern, fiatal, színes bőrű nő. Előkelő hölgy, prostituált, rendkívül törtető. Az új generáció tagja, másképp gondolkodik.

Hogy szerethetnek ők ketten egymásba? Furcsa párocska. Vagy nem is igaz az egész?

Ambivalens? Talán – de Ámor bebizonyítja, hogy ő dirigálja a világot. Freud egyetértően bólintana.

Jeanine De Bique (Poppea), a „revelációként” és „az elejétől a végéig lélegzetelállítóként” (NDC, Hollandia) jellemzett trinidadi szoprán „drámai jelenlétével és sokszínűségével” (Washington Post, USA) hívja fel magára a figyelmet, hangja pedig „épp oly tüzes, mint selymes” (musicomh.com). 2017-ben nagy sikerrel debütált a Salzburgi Ünnepi Játékokon Annius szerepében a Peter Sellars új rendezésében bemutatott és Teodor Currentzis által vezényelt Titus kegyelmében, amelyet később az amszterdami Holland Nemzeti Opera is műsorra tűzött, valamint a BBC Proms fesztiválon a Chineke! Zenekar oldalán Händel műveivel. Azóta további nemzetközi sikereket ért el: bemutatkozott a San Fransiscó-i Operaházban a Figaro házassága Susannéjának szerepében, a berlini Német Operában a Ted Huffman által rendezett Szentivánéji álom Helenájaként Donald Runnicles vezényletével, a Lille-i Operában Händel Rodelindájának címszerepében Emmanuelle Haïm pálcája alatt (az előadásról az Erato gondozásában készült DVD 2020-ban Opus Klassik-díjat nyert), valamint az Opéra national du Rhin színpadán a Don Giovanni Donna Annájaként. A Holland Nemzeti Operába visszatérve pedig Aidát énekelte Michael Hamel Caruso Kubában című operájának világpremierjén.

Jeanine De Bique koncerténekesként is keresett művész. Legutóbbi fellépései közé tartozik Brahms Német requiemje Raphaël Pichonnal a párizsi La Seine Musicale-ban, Mahler 2. szimfóniája a Toulouse-i Nemzeti Zenekarral és Tugan Sokhievvel Toulouse-ban és a Párizsi Filharmóniában, Händel-áriák és Mozart Requiemje a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal a Hollywood Bowlban és a New York-i Lincoln Centerben, Mahler 4. szimfóniája Teodor Currentzis-szel Milánóban, Szentpétervárott, Münchenben és Budapesten, Iphis szerepe Händel Jephtha című oratóriumában a Skót Kamarazenekarral és Richard Egarral a BBC Proms fesztiválon, a Messiás az Atlantai Szimfonikus Zenekarral, a Liverpooli Királyi Filharmonikusokkal és a Melbourne-i Szimfonikus Zenekarral, újévi koncertek a berlini Német Szimfonikus Zenekarral és Mahler 8. szimfóniája a Chicagói Szimfonikusokkal és Marin Alsoppal a Ravinia Fesztiválon. A 2020/21-es évadban a Julius Caesar Kleopátrájaként tért vissza a Sankt Gallen-i Színházba, a Theater an der Wienben a Porgy és Bess Bessét énekelte, valamint La Folie szerepét Rameau Platea című operájában Robert Carsen nagysikerű rendezésében William Christie vezényletével, Maria Reinert a Muzsika hangjában a houstoni Grand Operában, valamint Agathét Weber Bűvös vadászában a berlini Konzerthausorchesterrel Christoph Eschenbach pálcája alatt. A barcelonai Teatre del Liceu-ben a Les Arts Florissants oldalán a Platea koncertszerű előadásában láthatta a közönség.

Jeanine De Bique olyan karmesterekkel és zenekarokkal dolgozott együtt, mint az azóta elhunyt Lorin Maazel, Marco Armiliato, Adam Fischer, Kristjan Jaervi, Peter Schneider, Kevin John Edusei, Michael Boder, a Müncheni és a New York-i Filharmonikusok, valamint az MDR Szimfonikus Zenekar. Fellépett a római Teatro dell’Operában, a Sankt Gallen-i Színházban, a koppenhágai Dán Királyi Operában, a Bázeli Színházban és a Cincinnati Operában, és szólóesteket adott a Ruovesi és a Ravinia Fesztiválokon. Korábban a bécsi Staatsoper tagja volt.

Mesterszakos diplomáját a Manhattan School of Musicban szerezte. Az általa elnyert díjak között szerepel a Young Concert Artists, Inc. Zenei Verseny első díja, a Hertogenbosch Nemzetközi Énekverseny Arleen Auger-díja, és a Viotti Nemzetközi Zenei Verseny harmadik díja. A New York-i Gerda Lissner Énekverseny díjazottja, a Metropolitan Opera Nemzeti Tanácsa 2011. évi meghallgatásának döntőse és tanulmányi ösztöndíjasa, valamint a Licia Albanese-Puccini Alapítvány tanulmányi ösztöndíjasa volt. Az UNESCO Trinidad és Tobago-i Nemzeti Bizottsága ifjúsági békenagykövetnek nevezte ki.

Valer Sabadus (Nerone) kristálytiszta, androgün énekhangjával mára a világ vezető kontratenorjai közé tartozik. A 2015–16-os évadot Nerone (Néró) alakításával kezdte Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában – a bemutatkozás kiemelkedőnek bizonyult mind a szerepben, mind pedig a Theater an der Wien színpadán. A 2016-os, karlsruhei Händel-fesztiválon újra elénekelte a Teseo címszerepét, és akárcsak 2015-ben, ismét komoly kritikai elismerésben részesült. A 2016–17-es évad kiemelkedő eseményei között szerepelt két Cavalli-opera bemutatója: az Eliogabalo (Giuliano szerepe) a Párizsi Operában, amelyet felújítva Amsterdamban is műsorra tűztek (2017 őszén), valamint a Giasone (címszerep) Genfben. A 2017–18-as évad fontosabb projektjei közé tartozott a Jephta új bemutatója (az Angyal szerepe) a Párizsi Operában, és a Giasone felújított verziója.

Valer Sabadus rendszeresen koncertezik olyan elsőrangú régizenei együttesekkel, mint a Concerto Köln, az Accademia Bizantina, a Bázeli Kamarazenekar, a müncheni Hofkapelle, a L’Arpeggiata és az Il Pomo d’Oro. Számos lemezfelvétele jelent meg, köztük 2015 őszén a Nuovo Aspetto együttessel közösen rögzített «Caldara». «Le belle immagini» című szólóalbumáért, amelyen C. W. Gluck áriáit énekli, 2015-ben elnyerte az ECHO Klassik-díjat. Legutóbbi lemeze a «Duetti Sacri» Nuria Riallal és a Bázeli Kamarazenekarral.

Nemzetközi karrierje 2012-ben indult Leonardo Vinci Artaserse című operájában, Semira szerepében nyújtott kiemelkedő teljesítményével a Nancy-i, Lausanne-i és Kölni Operaházban, a Theater an der Wienben, a Champs-Elysées Színházban, a Versailles-i Királyi Operában és az amszterdami Concertgebouw-ban. Az előadásról CD- és DVD-felvétel is készült, és számos díjjal jutalmazták. Ugyanabban az évben elnyerte a német zenekritikusok díját «Hasse Reloaded» című szólóalbumáért (OehmsClassics). Francesco Cavalli újra felfedezett operájában, az Elenában is komoly nemzetközi sikert aratott Menelao szerepében az Aix-en-Provence-i Fesztiválon. Karrierjének újabb mérföldköve volt nagyszerű debütálása Xerxés szerepében Händel azonos című operájában a Rajnai Német Opera színpadán, Stefan Herheim rendezésében.

A 2018/19-es évadban először a kötheni Bach-fesztivál vendége volt, majd ezt követték fellépései a Concerto Kölnnel és az Arpeggiatával Kölnben, Hamburgban, Kasselben, Luzernben stb. 2019-ben Xerxésként tért vissza Düsseldorfba. „Caro Gemello” című műsorát a Concerto Kölnnel Japánba is meghívták. A berlini Régizene Akadémiával előadott „Empfindsamkeit” koncertek első sorozata komoly sikert aratott. Valer Sabadus először Ausztráliában adott ária- és szólóesteket. A SPARK együttessel közös, „Közelebb a mennyországhoz” című programjával Európa legrangosabb fesztiváljaira és koncerttermeibe kapott meghívást.

Reginald Mobley (Ottone), a különösen „áttetsző és tiszta hangok megszólaltatására is képes csillogó hangszíne” (BachTrack) miatt számon tartott kontratenor a barokk, a klasszikus és a modern repertoárban otthonosan mozgó, keresett művész.

Az Egyesült Államokban él, ahol rendkívül termékeny művészi karriert futott be. 2020 márciusában ő lett a Handel and Haydn Society együttes első műsorszervezési tanácsadója, miután évekig állt a zenekar élén az Every Voice közösségi koncertek során. Mobley a Cantata Collective, a Musica Angelica, az Agave Baroque, a Charlotte Bach Akademie, a Seraphic Fire, a Quodlibet, a Pacific Music Works, San Diegó-i Bach Collegium, a San Franciscó-i Régizenei Társaság, és a Philharmonia Baroque Zenekar rendszeres vendége. A közelmúlt kiemelkedő eseményei közé tartoznak az olyan együttesekkel adott koncertek és készített felvételek, mint az Opera Lafayette, a Miller Színház (Columbia Egyetem), a bostoni Blue Heron, a pittsburghi Chatham Baroque, és a Washington Bach Consort. A felvételek túlnyomó része online is elérhető.

Európai karrierje ugyancsak felfelé ível: öt év óta az Egyesült Királyságban turnézik a Monteverdi Kórussal és az Angol Barokk Szólistákkal, fellépett a Királyi Skót Nemzeti Zenekarral és az Academy of Ancient Music együttessel, 2022 júniusában pedig a Birminghami Szimfonikus Zenekar oldalán mutatkozik majd be. Ezenkívül az OH! (Orkiestra Historycsna) vendége volt Lengyelországban, fellépett a Bécsi Akadémia Zenekarral Ausztriában (Musikverein), spirituálékból álló szólóestet adott a párizsi Musée d’Orsay-ban, valamint turnézott a Freiburgi Barokk Zenekarral Kristian Bezuidenhout vezényletével, a Balthasar Neumann Kórussal & Együttessel és a stuttgarti Bach Akadémiával. 2021 decemberében a Messiást énekli a Chicagói Szimfonikus Zenekarral. 2022 áprilisában ausztráliai turnéra indul a Bach Akademie Australiával.

Lemezfelvételei komoly kritikai elismerést és több Grammy díjat hoztak számára. Legutóbb A Lad’s Love című – a BRIDGE 9542 kiadónál megjelent, és a legjobb klasszikus zenei énekes album kategóriában Grammy-díjra jelölt – Brian Gieblerrel közös lemezét dicsérték a kritikusok. Több lemezen is szerepel a Monteverdi Kórussal és Sir John Eliot Gardinerrel, köztük Bach Máté-passiójáról és Magnificatjáról készült felvételen. Saját projektjei közé tartozik a Vgo Recordings gondozásában megjelent Peace In Our Time, amelyet a vele rendszeresen együttműködő Agave Baroque-kal közösen készített. Hamarosan megjelenik a színesbőrű zeneszerzők műveit ünneplő, szintén az Agave Baroque-kal közösen felvett American Originals.

Núria Rial (Drusilla) szülőföldjén, Katalóniában ének-zongora szakon végezte tanulmányait, a Bázeli Zeneakadémián pedig Kurt Widmer osztályába járt. 2003-ban kivételes énekesi teljesítményéért átvehette a Pro Europa Alapítvány „Preis der Helvetia Patria Jeunesse Stiftung” nevű díját. Fellépett már Európa összes jelentős zenei fesztiválján és olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Fischer Iván, Sir John Eliot Gardiner, Paul Goodwin, Trevor Pinnock, Howard Griffiths, Gustav Leonhardt, René Jacobs, Thomas Hengelbrock, Laurence Cummings, Neville Marriner, valamint Teodor Currentzis. Az őt kísérő zenekarok között is olyan jelentős együttesek vannak, mint a Concerto Köln, a The English Concert, a Bázeli Kamarazenekar, a Collegium 1704, az Il Giardino Armonico, a Les Musiciens du Louvre, az Elbipolis Barockorchester, a bázeli La Cetra, a L’Arpeggiata vagy a Festival Lucerne Strings. Az énekesnő jelentős operaprodukciókban is színpadra lépett már, Európa számos híres operaházában: Cavalli Eliogabalo c. művében (Eritea szerepében) a brüsszeli La Monnaie operaházban René Jacobs vezényletével, Monteverdi Orfeójában (Euridiké) a Berlini Állami Operaházban szintén René Jacobs, a Genfi Nagyszínházban pedig Giovanni Antonini pálcája alatt, a genovai Carlo Felice Színházban pedig Mozart Varázsfuvolájában (Pamina) hallhatta a közönség.

Núria Rial munkájának nagy részét a barokk zene és a színpadi fellépések teszik ki. Emellett más műfajok iránt is érdeklődik. 2012-ben például Golijov Ainadamar c. kortárs operájában Núria szerepét énekelte a Madridi Királyi Színházban Peter Sellars vezényletével. 2015-ben Paminaként állt színpadra a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván irányítása alatt. Mivel Núria Rialra a kamarazene is nagy hatással van, olyan együttesekkel is fellép, mint az Il Pomo d’Oro, a Café Zimmermann vagy a Nash Ensemble. Szólóestjei alkalmával a francia és a spanyol repertoárt ad elő, de emellett német dalok is felcsendülnek.

Núria Rial rendkívül gazdag diszkográfiával büszkélkedhet, a felvételek olyan jelentős kiadóknál készültek, mint a Harmonia Mundi France (a René Jacobs vezényletével készült Figaro házassága, vagy a közelmúltban kiadott Traces to Anna Magdalena Bach c. lemeze díjat is nyert). 2009 óta kizárólagos szerződése van a Sony Classical / BMG Masterworks lemezkiadóval. Az Austrian Baroque Company szólistájaként, Michael Oman vezényletével felvett Händel’s 9 German Arias c. lemeze 2010-ben megnyerte a nívós Orphée d’Or díjat. 2009-ben elkészítette Haydn Arie per un’amante c. CD-jét az Orfeo Barokk Zenekarral Michi Gaigg irányítása alatt, amely Echo Klasszikus Zenei Díjat kapott. Második Echo díját a Teatro d’Amore c. CD-n való közreműködéséért kapta. 2010-ben a Christina Pluharral és a L’Arpeggiata zenekarral készített Via Crucis c. CD kapott Echo Klassik díjat, 2012-ben pedig Bázeli Kamarazenekarral felvett Telemann-CD-jét díjazták „Legjobb operaária CD” kategóriában.

A chilei-svéd származású mezzoszoprán, Luciana Mancini (Ottavia, La Virtù) legutóbbi fellépései többek között: a Hírnöknő Monteverdi Orfeójából a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal Vicenzában, Budapesten és Genfben, a Musica/a Hirnöknő/Proserpina az Orfeóban a Nationale Reisoperában, Xerxész Händel Xerxészében a Bonni Színházban, Bach h-moll miséje a hamburgi Elbphilharmonie-ben a Collegium 1704 együttessel és Vaclav Luks-szal, újévi koncertek az Oslói Filharmonikusokkal, Berio Népdalai a Melbourni Szimfonikus Zenekarral, Zaida Rossini A török Itáliában c. operájában az Amszterdami Nemzeti Operában, Amastre Händel Xerxészében a Theater an der Wienben Jean-Christophe Spinosi vezényletével, koncertek az Ensemble Pygmalionnal és Raphaël Pichonnal a La Chaise-Dieu-i és Sablé-i Fesztiválokon, Händel Messiása a XVIII. Század Zenekarával, valamint a Melbourne-i és a Queenslandi Szimfonikus Zenekarral, Bach Máté-passiója a Residentie Zenekarral, Galatea Händel Acis és Galatea c. operájában a hallei Händel Fesztiválon, és Piazzola Maria de Buenos Aires c. művének címszerepe.

Emellett olyan karmesterekkel lépett fel, mint René Jacobs, Pablo Heras-Casado, Juanjo Mena, Stefan Soltész és Leonardo García Alarcon, többek között a madridi Királyi Színházban, a berlini Staatsoperben, a párizsi Opéra Comique-ban, a Luxemburgi Nagyszínházban, a baden-badeni Festspielhausban, a Drottningholmi Fesztiválon, a Bergeni Filharmonikusokkal és a Gulbenkian Alapítvány koncerttermében Lisszabonban.

Stuart Patterson (Arnalta, Nutrice) a skóciai Perthshire-ből származik, tanulmányait Glasgow-ban, Londonban, Firenzében és Párizsban folytatta. A Glyndebourne-i Kórusban énekelt, majd miután 1985-ben letelepedett Franciaországban, a John Aldis irányítása alatt működő Group Vocal de France tagja lett. Az együttessel többek között Berio, Dusapin, Kagel, Ligeti, Webern és Xenakis műveit adták elő.